A Jászberényi Városi Ügyészség vádirata szerint a kihelyezett mérgezett galamb 2006 decemberében egy parlagi sas és egy macska pusztulását okozta. A macska tetemét megevő további négy parlagi sas, egy rétisas és négy egerészölyv közül több elpusztult. A sasok természetvédelmi eszmei értéke egyedenként egymillió forint. Természetkárosítás bűntette miatt akár 5 évi szabadságvesztés is kiszabható.

Fokozottan védett állatok (fotó: Horváth Márton/MME)
Felmérhetetlen kár
Az első elhullott madarat a területen vadászok találták meg tavaly év végén. A környéken a madarászok 11 telelő sast tartottak számon – mondta el a FigyelőNetnek Horváth Márton, a Magyar Madártani Egyesület szakértője. 2006 decemberétől január 4-ig összesen három elhullott parlagi sast találtak meg. További két súlyos mérgezést szenvedett madarat a Fővárosi Állat és Növénykert állatorvosainak segítségével sikerült felgyógyítani, őket később szabadon engedték.
A jászsági mérgezés ennél több áldozattal járt: a tizenegy sast számláló telelőtelep januárra gyakorlatilag kiürült. Az állatok feltehetően mind elpusztultak, de tetemüket nem sikerült megtalálni – mondta Horváth. Az utóbbi években egyre nagyobb gondot jelent a fokozottan védett ragadozók tudatos pusztítása. Míg 1998–2005 között összesen 18 sasmérgezést regisztráltak, az utóbbi két évben ez a szám megduplázódott: 20 parlagi, 12 réti és egy szirti sas esett áldozatul.

Mérgezett táplálékot vittek haza… (fotó: Horváth Márton/MME)
Értelmetlen pusztítás
Parlagi sasból összesen 80 pár fészkel Magyarországon, és évente mindössze egy-két új pár telepszik meg. Ezért a mérgezések jelenlegi szintje már a faj fennmaradását veszélyeztetik. A most vád alá helyezett jászárokszállási gazda galambokat tenyésztett, a mérgezett tetemeket saját földjén helyezte el, ezért terelődött rá igen hamar a gyanú. Valószínűleg a galambokra vadászó ragadozómadarakon akart „bosszút állni” – vélte a szakértő.
Akciója azonban célt tévesztett: a sasok nem vadásznak galambokra, és rajtuk kívül a tetemekből táplálkozó négy egerészölyv, egy róka és egy macska is elhullott. Legalábbis a természetvédők ennyit találtak meg, a kár ennél – az elnéptelenedett sastelepet hozva példaként – sokkal nagyobb lehet.
