Nem számítanak jelentősebb árfolyammozgásokra kedden az MTI által megkérdezett üzletkötők, akik bizonytalannak nevezték a hétfőn este elfogadott lex Mol hatásának mértékét az olajipari cég árfolyamára.
Bizonytalannak nevezte a Mol-papír keddi árfolyam-alakulását Csáky Attila, az Unicredit Bank Hungary kereskedési igazgatója. Bár a törvény elfogadása várható volt, nem zárta ki, hogy akadhatnak olyan külföldi befektetők, akik reménykedtek az ellenkezőjében – mondta. Mivel a jogszabály elfogadásával a Mol már nem rövid távú felvásárlási célpont, ezért az eddig erre spekulálók eladják papírjaikat, azaz gyengül az árfolyam, ám ennek mértéke bizonytalan – tett hozzá.
A többi papír piacát, illetve a nemzetközi hatásokat illetően Csáky Attila úgy vélte: oldalazó kereskedés várható, amit azzal indokolt, hogy bár az elmúlt hetekben a piacok ledolgozták veszteségeiket, a másodlagos jelzálogpiaci problémák miatti félelem nem tűnt még el.
Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője elmondta: amióta a kormány benyújtotta a parlamentnek a lex Molt, a papír árfolyama mintegy 1800 forinttal gyengült, azaz a befektetők számoltak a jogszabály elfogadásával. A kereskedő véleménye szerint a Mol gyengülni fog, ám e mögött inkább az olaj árának hétfői, 2 százalékos esése áll. A többi papír kereskedését illetően Nyári Zsolt sem számít jelentősebb árfolyamváltozásra, véleménye szerint a hétfőn szépen teljesítő Richter erősödése megtorpanhat, az OTP és a Magyar Telekom árfolyama pedig stagnálhat.
