Gazdaság

Szerencsejáték: dráguló játékok, növekvő nyeremények

A Szerencsejáték Zrt. novembertől – két és fél évvel a legutóbbi áremelés után – emeli négy játékának és két sportfogadásának részvételi díját, illetve tétjét, s ezzel egy időben a nyeremények is nőnek.

A cég közleménye szerint a 2005 márciusa óta érvényes 175 forint helyett 2007. november 4-től az Ötöslottón és a Jokeren, november 5-től a Hatoslottón, november 8-tól a Skandináv lottón egy alapjátékért 200 forintot kell majd fizetni. A Totó és Góltotó fogadások alapdíja november 5-től 50 forint lesz.


A díjakkal azonos mértékében, mintegy 15 százalékkal a nyeremények is nőnek, ez az alsóbb – jellemzően nem halmozódó – nyerőosztályokban hetente jelentkezik. Az idei adatokat bázisként figyelembe véve az Ötöslottón – az extrém esetektől eltekintve – a kéttalálatosokra átlagosan mintegy 200, a hármasokra 2 000, a négyesekre 100-200 ezer forinttal többet vehetnek majd fel a játékosok. Ez a tendencia várható a többi – az áremelésben érintett – játék és sportfogadás esetében is. A változások a Kenót, a Luxort, a Tangót, a Puttót, a sorsjegyeket és a Tippmixet nem érintik.


A Szerencsejáték Zrt. a korábbi időszakokban is általában kétévente igazította a részvételi díjakat az inflációs rátához. A díjemelést a cég azzal indokolja, hogy a játékszervezés költségei – energia- és anyagárak, adatátvitel, üzletek korszerűsítése – az infláció következtében természetszerűleg növekedtek, amelyet a társaság nem szándékozik a nyeremények terhére áthárítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik