Gazdaság

Nagyot javult a külkereskedelem hiánya

Az idén az első hét hónapban a külkereskedelmi mérleg hiánya 619,6 millió euró volt, szemben az egy évvel korábbi 1597 milliárd euróval – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Január–júliusban az export 38,47 milliárd, az import 39,09 milliárd eurót tett ki, a kivitel 18, a behozatal 14,3 százalékkal nőtt a tavalyi bázishoz képest. Az idén az első félévben a külkereskedelmi deficit 474 millió eurót tett ki.

Az év első hét hónapjában a kivitel értéke 9610 milliárd forintot, a behozatalé 9765 milliárd forintot tett ki.

A teljes külkereskedelmi forgalomban meghatározó szerepet játszó gépek és szállítóeszközök kereskedelmének volumene mind az export-, mind az importforgalomban az átlagot meghaladó mértékben, 21 százalékkal, illetve 18 százalékkal bővült.

Az árufőcsoporton belül a legnagyobb jelentőségű értéknövekedés a közúti járművek kivitelében volt, 42 százalékos. Ezen belül a Németországba kivitt személygépkocsik forgalma közel háromszorosára emelkedett.

Az árufőcsoport exportforgalmában legnagyobb szerepet játszó híradás-technikai, hangrögzítő és -lejátszó készülékek behozatala 23 százalékkal, kivitele 12 százalékkal növekedett. A közel egynegyednyi importforgalom-bővülés elsősorban a távol-keleti országokból érkező termékek forgalmának jelentős, 43 százalékos emelkedéséből fakad.

A feldolgozott termékek körében a kivitel volumennövekedése 9 százalék, a behozatalé 13 százalék volt.

Az árufőcsoportok közül a legnagyobb mértékű exportnövekedés továbbra is az élelmiszerek, italok, dohánytermékek esetében következett be: a kivitel volumene közel 30 százalékkal, míg az importé 9 százalékkal emelkedett.

A jelentős exportbővülés húzótényezőjét továbbra is a gabona és gabonakészítmények kivitelének több mint 2,5-szeresére történő értéknövekedése jelentette 21 százalékos exportárszint-emelkedés mellett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik