Gazdaság

Magosz: el a kezekkel a földtől

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szövetségi igazgatója, Budai Gyula mint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) ellenőrző bizottságának tagja vizsgálatot kezdeményezett a múlt héten az NFA-nál egy állami földértékesítéssel összefüggő ügyben.

A Magosz szövetségi igazgatója közölte: a vizsgálatot azért kérte az NFA-tól, mert Balkány városában nem a jogszabályoknak megfelelően bírálták el az állami földre beadott pályázatokat. Egy 120 hektáros területet annak ellenére, hogy a helyben lakók elsőbbséget élveznek, nem a helyben lakók kaptak meg, hanem a város szocialista polgármesterének 74 éves édesanyja – mondta Budai Gyula.


A Magosz ezt azért kifogásolja, mert a pályázatot elnyert nyugdíjas nem helyben lakik, hanem Biri községben. Emellett a nyertes pályázatot a jegyző nem függesztette ki az önkormányzat hirdetőtáblájára sem. Ugyanakkor a helyben lakó pályázók vállalták, hogy a 61 millió forintos vételárat ők is megfizetik.


Budai Gyula aláhúzta: a Magosz továbbra sem pártolja, hogy belföldi jogi személyek földhöz juthassanak. Ezzel arra a sajtóban megjelent információra utalt, amelyben az agrártárca vezetője szorgalmazta, hogy az állattartó telepekkel rendelkező cégek takarmányszükségletük kielégítésére földet szerezhessenek.


Budai Gyula közölte: a Magosz megkéri a kormánypárti önkormányzatokat és polgármestereket, hogy „húzzanak el az állami földektől”, mert az agrárképviselet a továbbiakban „árgus szemekkel figyeli a folyamatokat”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik