Kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) tarifákat hirdetett meg a Közlekedési Biztosító Egyesület (KÖBE), pár héttel korábban a szokásosnál. Az ide vonatkozó kormányrendelet szerint ugyanis a következő évre vonatkozó kgfb díjtételeket október 31-ig kell kihirdetni két országos napilapban. Azonban a most meghirdetett tarifák csak októberi szerződéskötés esetén érvényesek, a novemberi tarifák még nem ismertek.
Valójában a KÖBE akciója kissé értelmetlen dolog, állítja Haraszti Zsolt, a Netrisk.hu független biztosítási alkuszcég ügyvezetője. „Ügyfeleinknek úgy tudunk segíteni, hogy bemutatjuk az összes biztosító ajánlatát, rangsort állítunk fel, majd tanácsot adunk. Azonban mivel a többi tizenhárom piaci szereplő csak novemberben hirdet árakat, így nem lehet mihez mérni a KÖBE ajánlatát” – teszi hozzá Haraszti.
Marketing
Haraszti, és egy másik biztosítási szakember véleménye szerint az akció inkább figyelemfelkeltésre jó. A neve elhallgatását kérő szakértő egyetért a KÖBE azon állításával, hogy nem anyagi előnyök miatt indították az akciót, hanem a 30 napos átszerződési időszak rövidségre kívánták felhívni a figyelmet, ugyanis a felsorolt kondíciók – csak októberi szerződéskötés esetén és csak éves díjfizetés esetén vehető igénybe – alaposan megszűrik az ügyfélkört.
Haraszti szerint a 30 napos átszerződési időszak valóban rövid, azonban a törvény csak annyit mond ki, hogy október 31-ig kell kihirdetni a tarifákat, arról nem rendelkezik, hogy nem lehetne korábban. Ugyanakkor legkésőbb december 1-ig kell felmondani a szerződéseket december 31-i hatállyal. Az ügyvezető úgy véli, hogy a biztosítók azért hirdetik ki az utolsó törvényes napon tarifáikat, hogy egyik se szenvedjen hátrányt abból, hogy a többieknél előbb fedi fel kártyáit. A két biztosítási szakember szerint a hosszabb átszerződési időszak azért volna előnyösebb, mert akkor nem terhelné meg annyira a biztosítók adminisztrációs rendszerét.
Új szereplő is lesz
A neve elhallgatását kérő szakember szerint érdemes elgondolkozni két körülményen. Évente 1,2 millió szerződést kötnek meg gépkocsivásárlás, vagy kötnek át kedvezőbb díjtétel miatt. Azonban míg a szerződések száma egyenletesen oszlik az év 11 hónapjában, addig novemberben ez 400-500 ezerrel ugrik meg. Ezen ugyan lehetne változtatni azzal, hogy rövidebb időszakra is lehet szerződést kötni, ám a szakértő szerint erre egyszerűen nincs igény a piacon; az ügyfél csodálkozna, ha pár havonta változna a díj.
Az idén már 14 cég foglalkozik kgfb szolgáltatásokkal, miután november 1-től jelenik meg a piacon a Genertel, a Generali direktbiztosítója. A cégnél csak online és a nagy alkuszcégek honlapjain lehet majd biztosítást vásárolni. A kgfb piacán pillanatnyilag az Allianz vezet 38,5 százalékos részesedéssel, őt követi a Generali 12,9, a K&H 7,7, a KÖBE 5,5, a Magyar Posta 5,4, és az OTP Garancia 5,4-os részesedéssel. A többi hat szereplő osztozik a piac 15 százalékán. Tavaly körülbelül félmilliónyian szerződtek át a novemberi átigazolási időszakban.
