Magyarországon hozzávetőlegesen 20 cirkuszi társulat működik 200 állattal, amelynek közel kétharmada háziállat, kutya és ló. Emellett megtalálható zebra, bivaly, láma, majom, oroszlán, tigris, elefánt, leopárd, kígyó és kajmán, melyeket szűk ketrecekben, elavult kocsikban, esetenként láncon tartanak zsúfolt és sivár körülmények között, illetve bizonyos esetekben nem megfelelően táplálják őket.

Medve cirkuszi otthonában (forrás: Fauna)
Az eddig előzmény nélküli, új kormányrendelet szigorúan szabályozza a cirkuszi állatok tartását, utaztatását és műsorokban történő szerepeltetését, különös tekintettel az állatok jólétére és védelmére. Az új szabályozás legnagyobb érdeme a hatályba lépése, vagyis a 2007. szeptember 28-a után befogott vadállatok tartásának és felléptetésének tilalma a hazai menazsériákban. Kivételt képez az elefánt, az orrszarvú és a főemlősök, melyek szerepeltetése azonnali hatállyal tiltott – áll a Fauna Egyesület és a Négy Mancs Alapítvány közös közleményében.
Példa Európának
További szigorítást jelent, hogy a 2010. után befogott veszélyeztetett vadon élő állatfajok is kiszorulnak a magyar porondokról. A szerepeltethető állatfajok esetében az előírt tartási követelményeknek 3,5 év alatt kell megfelelni, így a megmaradó állatok is kétségkívül profitálnak az új rendelkezésből.
Magyarország ezzel a kormányrendelettel más európai tagállamoknak is példát képes mutatni, mivel csupán Ausztriában és Belgiumban tiltották be a vadállatok tartását és szerepeltetését a cirkuszban – vélik az állatvédő szervezetek. A nemzetközi tendencia a cirkuszi állatszámok lépésről-lépésre történő betiltása felé mutat, hiszen hasonló rendelkezés Angliában, Finnországban, Dániában és Szlovákiában is előkészítés alatt áll.

Meg tud fordulni a ketrecben? (forrás: Fauna)
A kínzás nem szórakoztat
„Mi nem vagyunk a cirkuszok ellen, és szerintünk az állatszámok kivonása egyáltalán nem jelenti a cirkusznak, mint művészi tevékenységnek a megszűnését. Egy felvilágosult, modern ember nem az állatok nyomorúságán szórakozik, hanem a kivételes emberi teljesítmények ragadják magukkal” – fogalmaz Pencz Levente, a Fauna Egyesület programigazgatója.
„Hazánkban a cirkuszi jogszabály elfogadása fontos mérföldkő, egy első haladó lépés az állatok védelmében, melyet reményeink szerint még nagyon sok követ majd. Hiszen nemcsak a cirkuszokon belül, de egyéb állatvédelmi területen is számos állat vár még segítségre” – mondta Hercsuth Éva, a Négy Mancs Alapítvány ügyvezetője.
