Az év első hét hónapjában a költségvetési szférában 759 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 942 ezren dolgoztak. A költségvetési intézményekben összességében közel 4,6 százalékkal csökkent a létszám – olvasható a hivatal közleményében.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagosan bruttó 181 500 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók 172 100 forintot kerestek. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 206 700 forint volt, ami tartalmazza az előző évre vonatkozó, januárban kifizetett egyhavi külön juttatást. A vizsgált időszakban a költségvetési szférában dolgozók bruttó átlagkeresete 4,5 százalékkal, a versenyszférában dolgozóké 10,6 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.
Az átlagot meghaladó mértékben, 18,9 százalékkal nőttek a keresetek az építőipar, 12,6 százalékkal az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás, 11,4 százalékkal a kereskedelem, javítás, valamint 10,9 százalékkal a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás gazdasági ágban. Az adatokat elemzők egyre inkább a gazdaság fehéredésével magyarázzák.
A nemzetgazdasági havi nettó átlagkereset 112 400 forint volt a vizsgált időszakban: ezen belül a fizikai foglalkozásúak 83 700, a szellemi foglalkozásúak pedig 144 900 forintot kerestek.
