A megbeszélésen szó volt az 5/C korridorról, amelynek bosznia-hercegovinai szakaszán magyar cégek is részt vehetnének az építésben – mondta a házelnök. Az autópálya az M6-os magyar sztráda folytatása lenne. Szili Katalin elmondta: felajánlotta Nikola Spiricnek, hogy tartson közös ülést a két ország parlamentjének alkotmányügyi bizottsága.
A két politikus egyetértetett abban, hogy a tanácskozással Magyarország segítséget nyújthat a bosznia-hercegovinai alkotmányügyi és közigazgatási reformban. A két testület ez év őszén, jövő év tavaszán találkozhat egymással.
Nikola Spiric a két ország közötti barátság gyakorlati megnyilvánulásának tartja az ajánlatot. A miniszterelnök szerint a kétoldalú kapcsolatokban a végrehajtó hatalomnak azokat az utakat kellene követnie, amelyek már megvannak a parlamenti együttműködésben.
A kormányfő támogatja azt a szeptember végi budapesti tanácskozást is, amelyen a dél-kelet-európai államok parlamenti elnökei találkoznak. Nikola Spiric budapesti látogatásán kedden találkozott Sólyom László köztársasági elnökkel és Gyurcsány Ferenc kormányfővel is.
Bosznia-Hercegovina exportjának 5,2 százaléka irányul Magyarországra, míg a balkáni állam importjának 5,5 százalékát adják a magyar termékek. Ezzel Magyarország az első tíz kereskedelmi partner között szerepel.
Több magyar cég is megjelent már Bosznia-Hercegovinában, így például a Mol Nyrt. a horvát INA-val alkotott konzorciumon keresztül, de az alumínium- és az építőiparban is vannak magyar érdekeltségek.
