Keretezzétek be, mert ez talán az egyetlen magyar vállalati kártya, amellyel tíz év alatt egy fillért sem költöttek – ezzel nyújtotta át az új francia tulajdonosnak céges bankkártyáját tavaly októberben a konkurensei szemében rettegett Temesfői István, a Globus Zrt. addigi főrészvényese. A legnagyobb hazai tartósítóipari csoport volt fő tulajdonosa – és még 2009-ig továbbra is az elnöke – az átadás-átvétel után némi keserűséggel azonnal visszautazott németországi otthonába. A cége többségének eladása után alapvetően változott meg a sorsa – igaz, nem ez volt az első korszakos fordulat.

„Teljesen új életet akartam kezdeni Németországban” – emlékszik vissza Temesfői a hetvenes évek végére, amikor az Országos Bányagépgyártó Vállalat svéd-magyar kooperációjának ígéretes vezetői posztját hátrahagyva távozott az országból. Szavai szerint nem a politikai nézetei miatt, vagy – a vagyonából kiforgatott – polgári család üldözött sarjaként, hanem egy válás után „elmenekülve” keresett új hazát nyugaton. Adódott Németország, ahol testvérei közül addigra már hárman is gyökeret vertek, miután egy turistaút során kint maradtak.
A testvérek, kiegészülve Istvánnal, együtt megalakították közös mérnökirodájukat. Az iroda saját fejlesztésű, az atomerőművek csőrendszereinek rezgésszámát figyelő számítógépes módszere úgy bevált Németországban, hogy ezt a technológiát használták aztán az új építésű erőműveknél is. Szaladt a szekér 1982-ig, amíg a Zöldek, azaz a német környezetvédő párt olyan erőre kaptak a Bundestagban, hogy elérték az új reaktorok építésének a leállítását. A tíz évre előre megkötött szállítási szerződésért végül egy összegben kártalanították a Temesfői fivérek mérnökirodáját. Két és fél évtized távolából úgy idézi fel az újrakezdést, hogy végül ebből a pénzből tudtak új vállalkozást indítani: 1983-ban megalakították a Tebimpex GmbH.-t.
Részben másként emlékszik erre Bocsánczy János, aki Temesfői Istvánnak a Tebimpexben 1983-tól másfél évtizeden keresztül volt a cégtársa, és akinek a nevéből a „b” betű is ered – a Temesfőiek „t-je és „e”-je mellett – a társaság elnevezésében. A már 1968 óta Németországban élő Bocsánczy az ifjabbik Temesfői-testvért, Andrást még a miskolci egyetemről ismerte, ahol „disszidálása” előtt egy évig évfolyamtársak voltak. Az ő emlékeiben úgy él, hogy az ő, Hongkongból, Japánból, de elsősorban Tajvanról számítógépeket Németországba importáló, Jaboimpex (ismét csak egy, a tulajdonos nevét rejtő cégelnevezés) külkereskedelmi vállalkozásában megkeresett alig 100 ezer márka volt a Tebimpex indulótőkéje. Utóbbi cég, bár egytől egyig mérnökök alapították, magyar agrártermékek, mindenekelőtt alma németországi importjával kezdte. Ezt követte a nagy ötlet. „A magyar külkervállalatok közül az első partnereink a Hungagent, majd a Generalimpex voltak, amelyeknek, miután beindult az üzlet, azt mondtuk: vettünk tőletek almát, ami nektek valutát hoz, csináljunk csereügyletet. A tőlünk kapott márkát vásároljátok le nálunk, vegyetek számítógépeket” – ecseteli Bocsánczy János a nyolcvanas évekbeli magyarországi ügymenetet. A magyar partnercégek megszerezték a barterengedélyeket, és a Tebimpex hamarosan „uralni kezdte Magyarországon a számítógéppiacot”, az MTA Sztakitól kezdve a külkereskedelmi vállalatokig szinte mindenki tőlük vásárolt.
TEMESFŐI ISTVÁN
■ 63 éves, polgári család negyedik gyermekeként született, összesen nyolcan vannak testvérek.
■ A Budapesti Műszaki Egyetemen diplomázott, gépészmérnökként. Egy ipari szövetkezetnél, majd a Kecskeméti Mezőgépgyártó Vállalatnál szerzett rutinnal került az Országos Bányagépgyártó Vállalathoz, ahol egy svéd-magyar együttműködés vezetője lett. Első feleségétől elvált, utána 1979-ben Németországban telepedett le. Három testvérével alakította meg közös mérnökirodájukat, majd 1983-ban Bocsánczy Jánossal közösen létrehozták a Tebimpex GmbH.-t, amely később többek között az Aquarius-Robotron gyár tulajdonosa lett.
■ A rendszerváltás utáni harmadik évben, 1994-ben vásárolta meg a Globus konzervgyár 3,8 százalékát, majd a részvénytulajdonát 1996-ban 56 százalékra növelte. A rosszul sikerült 2005-ös év után tavaly a francia UFM-CECAB konzorciumnak adta el részvényeinek nagy részét, ám 2009-ig megtartja az elnöki pozícióját.
■ Jelenleg második feleségével és kiskorú gyermekével Németországban él. Kislányuk már kétnyelvű, a német az anya-, a magyar az „apanyelve”.
Az almával induló barterüzletek igen hamar, már a nyolcvanas évek második felében kiterjedtek egy sor más mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékre is. Így például Németországban kiválóan eladható volt a magyar konzervuborka, a savanyúság – például az ecetes almapaprika -, és más hasonló árucikkek. Ezeknek a tranzakcióknak volt köszönhető a Globus-kapcsolat, amely végül elvezetett a gyár privatizációjához. A magyarországi üzleteket ekkoriban döntően Bocsánczy János intézte, míg Németországban jórészt Temesfői István vitte az ügyeket. S mire kitanulta, hogyan lehet német földön a számítógépekért cserébe kapott magyar konzervet eladni, a kormány a rendszerváltás utáni harmadik évben meghirdette a Globus Konzervgyár privatizációját. A Tebimpex azonban – amely addigra egy, a Thyssennel kötött rendkívül kedvező megállapodás révén a Globus kizárólagos ónozottlemez-beszállítójává is vált – hiába próbálta megvenni a cég többségi tulajdonát, a részvényekre olyan sokan jelentkeztek, hogy végül csupán 3,8 százalék lett az övék. Ez arra volt csak elég, hogy Temesfőit a felügyelőbizottság elnökévé válasszák. A „nagy vevő”, a Bank Austria ekkor érkezett – természetesen osztrák élelmiszer-ipari csoportokkal a háttérben -, s a vagyonkezelő nekik adta el a konzervgyári többséget. Ám a multinacionális kérőt csak a piac érdekelte, bérgyártóvá akarta degradálni a patinás kőbányai gyárat. Temesfőinek – az akkori vezetést is meggyőzve – sikerült „megfúrni” az új osztrák tulajdonost. Az addigra már tőzsdén lévő Globus-részvényekből időközben a Tebimpex még mintegy 10 százalékot szerzett meg, majd Temesfőinek, immár egyedül, az osztrák résztulajdonostól sikerült tőzsdén kívül – igaz, az aktuális árfolyamnál magasabb áron – vásárolni, hozzávetőleg 26 százalékra növelve ezzel a részesedését.
Ekkor került a tulajdonosi körbe egy addig ismeretlen svájci befektető, Peter Frommelt, akivel a Globus stratégiájának alakításában is szót értett Temesfői István. Együtt már többséget, 56 százalékot mondhattak magukénak, így Temesfői nekikezdhetett tervei megvalósításának. A Globus ugyanis tipikus fővárosi konzervgyár volt akkoriban, olyan, a piacot elárasztó kőbányai húskonzerv „specialitásokkal”, mint a Globus vagdalt, azaz a katonák körében rettegett „gyíkhús”. A teljes termékpalettához nélkülözhetetlen zöldség- és gyümölcskonzerveket azonban kénytelen volt a gyár vidéken, bérgyártásban drágán megrendelni.
BEINDULT AZ ÚTHENGER. Fejlődni és terjeszkedni kellett volna, de a svájci tulajdonostárs mögött időközben megjelent egy „vészjósló” pénzügyi befektető, a Novotrade, amely a költséges fejlesztésekben nem volt partner. Nem volt könnyű megegyezni Rényi Gáborral, a Novotrade tulajdonosával, de végül sikerült megvásárolni a részét, és Temesfői 1996-ban már 56 százalékkal a konzervgyár többségi tulajdonosává vált. És, ekkor először, beindult a terjeszkedési úthenger. A Globus 1997-ben megvette a súlyos gondokkal küszködő debreceni tartósítóipari kombinátot, a DEKO-t, a legnagyobb zöldborsó- és csemegekukorica-feldolgozót, illetve almalégyártót.
Majd a következő esztendőben – az esetleges fúzió első lépéseként – szóban már megszületett a stratégiai együttműködési megállapodás a multinacionális Bestfoodsszal, amikor „leszakadt a csillár”. Kitört az orosz pénzügyi válság, amely azonnal elsöpörte az orosz piacra sokat exportáló Globus üzleti terveit. A már hónapokkal azelőtt leszállított termékekért sem tudott fizetni az orosz fél. A Bestfoods úgy megijedt partnere nehéz helyzetétől, hogy visszamondta az együttműködést. Az orosz válság okozta 3,5 milliárd forintos veszteségből a Globus csak úgy tudott kimenekülni, hogy Temesfői – minden diplomáciai érzékét bevetve – eladta a Bestfoodsnak az értékes Globus márkás szósz-, majonéz- és mustárcsaládot.

Úgy tűnik, ekkor ébredt rá, hogy az orosz válsággal a Globus számára nemcsak az akkor silány kereskedelmi hálózatokkal, gyenge ellátással rendelkező FÁK-piac, hanem a hagyományos konzervgyártás létjogosultsága is elveszett. Helyette a jól fizető uniós országokban keresett, modern, mélyhűtött vagy gyorsfagyasztott termékeké a jövő. A következő évek akvizíciói már ennek jegyében fogantak. A rubelválság okozta sokk után egy esztendővel a Globus megvásárolta a modern csemegekukorica-vonaláról ismert Békéscsabai Konzervgyárat.
„Ha az amerikaiakkal, a franciákkal akarunk versenyezni, ugyanazt a korszerű technológiát kell alkalmazni, ugyanolyan modern gépeket kell vásárolni, és még nagyobb termelési volument kell elérni, másképp nem nyerhetünk” – gondolta Temesfői. A Tartósítóipari Szövetség elnökeként azonban hiába lobbizott a kormánynál az orosz válság okozta konzervipari károk ellentételezéséért. A hatalmas veszteségek miatt a nagy hazai gyártók akkoriban sorra tűntek el a porondról. Így a fő konkurens, a banki tulajdonban lévő Limpex-csoport sem élte túl a hullámvölgyet. Temesfői viszont csak azért is
meg akarta mutatni, és felpörgette a Globus akvizíciós gőzgépét. Az ezredfordulót követő évben a cég megvette az Unilevertől az Iglo mélyhűtött termékeket gyártó bajai hűtőházat. Egy évvel később pedig a további növekedéshez, a technológiai és termékfejlesztésekhez megnyerte tőkéstársnak a német fejlesztési bankot, a Deutsche Investitions und Entwicklungsgesellschaft (DEG) GmbH.-t. Eredetileg nem is e céget, hanem egy német állami bankot próbálta bevonni befektetőnek. „De végül egyik barátom, Ernst Weltecke, a Bundesbank elnöke beajánlott a DEG-hez” – idézi fel Temesfői.
A konkurensek akkor úgy gondolták, hogy a szigorú német pénzügyi befektető belépése a Globusba egyet jelent az „ügyeskedő” Temesfői konzervgyári karrierje végével, de nem így történt: a tartósítóipari csoport szárnyakat kapott. A régi-új elnök a friss tőkével folytatta az immár nemzetközi akvizíciós stratégiát – arccal a hűtőipar felé. Egy valóban multinacionális csoport körvonalai rajzolódtak ki abban a stratégiai szövetségben, amelyet a Globus a belgiumi Pinguinnel dolgozott ki. A terv szerint a Globus két lengyel, míg a Pinguin két angol hűtőipari társaságot vásárolt volna fel a közös terjeszkedés jegyében. Csak a megvalósításkor derült ki, hogy a Pinguin tulajdonosai mégsem látják az értelmét az együttműködésnek a Globusszal. A vállalat erre 2003-ban négy lengyel mirelitgyárat vásárolt meg.
HIÁBA LOBBIZOTT. Nem csak külföldön erősített, itthon a Bonduelle-nek eladta a békéscsabai konzervgyárat, hogy megszerezze a Magyar-Amerikai Vállalkozás-fejlesztési Alaptól a békéscsabai hűtőipari üzemet. Az volt Temesfői elgondolása, hogy a Globus a nagy tömegű mirelittermékeket Békéscsabán, az igényes luxusmirelitet pedig a bajai üzemben gyártja majd. A magyar mércével már gigászira duzzadt Globus-csoport számára azonban ez sem volt elég. Az uniós csatlakozás miatti eufóriában határozta el az elnök az akkor már súlyos anyagi problémákkal küzdő Nagykőrösi Konzervgyár megszerzését 2004-ben. Bár az átvilágítás során a bezárás tűnt racionális lépésnek, Temesfői még két évig teljes kapacitással működtette a gyárat, mígnem mégis leállította a termelést. Az EU-csatlakozást megelőző kétoldalú tárgyalássorozatban – mint az élelmiszer-ipari szövetség alelnöke, a tartósítóipari divízió vezetője – keményen lobbizott, hogy jó feltételekkel csatlakozhasson az iparág az unióhoz. A finisben azonban olyan feltételeket fogadott el a magyar fél, amely Temesfői sok hónapos munkáját tette hiábavalóvá. „A lengyelek bezzeg a támogatások háromnegyedét ki tudták harcolni, de az eminens magyar fél ezzel az áldozattal 2013-ig eleve versenyképtelenné tette a hazai élelmiszer-gazdaságot” – mérgelődik.
A ragyogó 2003-2004-es évek után, amikor a Globus-csoport árbevétele – már nagyrészt a külföldi érdekeltségeknek köszönhetően – megközelítette a 34,5 milliárd forintot, 2005 szinte maga volt a bukás. Az akkori gyártásszerkezet, az előnytelen uniós támogatási feltételek, valamint az importnak kedvező, de az exportot nehezítő erős forint miatti versenyhátrányát a cég nem tudta önerőből ledolgozni. Hiába szerzett egyedüli magyar vállalatként NATO-beszállítói jogot a Globus, s lett 2002 és 2004 között az Aldi „udvari szállítója”, az árbevétele 65 százalékát exportból megtermelő társaság képtelen volt kigazdálkodni, hogy míg 2003-ban még 300 forintba, tavaly már csak 180-ba került egy dollár, miközben az euróhoz képest is túlzottan megerősödött a forint.
FRANCIA MENTŐÖV. „Ha nem sikerül a franciákat meggyőzni, hogy fektessenek be a Globusba, nem tudom, mi lett volna” – ismeri el utólag Temesfői, utalva az UFM és a CECAB-csoport tavalyi belépésére. A mintegy 1,5 milliárd eurós árbevételű, 8 ezer farmer kezében lévő agrár-élelmiszeripari csoport a nálunk is ismert Bonduelle-lel erős versenyben áll. Az új tulajdonos mellett Temesfőinek és a német banknak együtt 27 százalék tulajdona maradt a cégben, az elnök a második, a DEG a harmadik a részvényesi rangsorban, de a franciák adják az operatív vezetőket. A stratégiai tervezéssel ezután is megbízott Temesfői István 2009-ig megtarthatja elnöki rangját, sőt azután is, ha akarja. Ám Temesfői megerősítette a Figyelőnek, hogy nem fog élni a hosszabbítás lehetőségével. Büszke arra, hogy egy fillér lejárt adósság nélkül és minden beszállító gazdát becsülettel kifizetve adta át a franciáknak a céget.

A Globus elnöke immár 63 évesen megelégelte a heti hajszát. Tíz éven át hétfőtől péntekig napi 10-12 órát dolgozott a Globusban, hogy péntek este hazarepüljön németországi otthonába, második feleségéhez és az idén 6 éves kislányához. Úgy érzi, kiérdemelte, hogy kedvteléseinek, a „fehér sportoknak”, azaz a vitorlázásnak, a síelésnek, a tenisznek, no meg régi-új hobbijának, a tőzsdézésnek éljen. Utóbbinak köszönheti a Globust, és így közvetetten a gazdagságát is. Az egyik svájci bank fel is kérte, hogy készítsen befektetői elemzéseket tőzsdei társaságokról. Németországi cége, a Globus-korszakban valamelyest a háttérbe szorult Tebimpex GmbH. – amelyből testvére, András még 1989-ben, Bocsánczy János pedig 1998-ban vált ki – szintén egyre aktívabb. Mindemellett Temesfői azért Magyarországtól továbbra sem szakad el teljesen: „csendestársként” 20 százalékos tulajdonosként beszállt egy hazai befektetői csoportba, az Ökoflex Kft.-be is, amely Szekszárd mellett épített fel egy már működő biodízel-üzemet. S tárgyal a német Smackkal is, hogy betársuljon a pálhalmai biogáz-gyárba.
Tavalyelőtt a konzervgyári tevékenységéért a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét is kiérdemelte, ám ahogyan a mindennapi munka már nem köti a Globushoz, a lelke mélyén is egyre jobban távolodik Magyarországtól. Rég a múlté már a tiszteletbeli konzuli címe is, amelyet még az Antall-kormány idején – a tiszteletbeli konzuli hálózat rendszerváltás utáni újjáélesztésekor – Horváth István akkori bonni nagykövet, illetve német üzletemberek javaslatára kapott 1990-ben. A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint a megbízatását már 1994-ben visszaadta. Ám alighanem Temesfői Istvánnak nem is hiányzik már ez a tisztség. Az emberi és politikai csalódások, az itthoni közállapotok hatására „magyar” helyett egyre inkább „európainak” tartja magát. S hogy minél több szálat elszakítson, mintegy a távolodás szimbolikus gesztusaként nemrégiben balatoni, palóznaki üdülőjét is eladta, s a helyébe Nizza mellett vett egy másikat.
Az üzletben nincsenek érzelmek
Nincs sok barátja, sem ellensége Temesfői Istvánnak, aki választott második hazájából, Németországból az ottani mintát ajánlja orvosságnak a széthúzó magyarok bajaira.
-Gyakorló gépészmérnökként, s a számítástechnika „bolondjaként” annak idején miért az élelmiszeriparba, miért nem mondjuk a Rábába vagy a Graphisoftba fektetett be?
– Éppen számítógép-kereskedőként ismertem meg a Globust. Konzervvel fizetett a gépekért, amit el kellett adnom Németországban. Akkor láttam meg, mekkora üzlet van a konzerviparban, ha jól csinálják.
– A konkurensei szerint az az Ön titka, hogy olcsón vesz lerobbant cégeket; az értékes üzletágat azonnal, drágán továbbadja, a veszteséges részlegeket pedig bezárja. Jól látják?
– Meg kellett tanulnom, hogy az üzletben nincsenek érzelmek. Mindig csúnyán ráfizettem, ha nem a tényekre, hanem az érzelmeimre, vagy a puszta megérzéseimre hallgattam. A Nagykőrösi Konzervgyár megvásárlásakor a dolgozók miatt nem zártam be a gyárat, pedig a befektetési szakértő megmondta, egymilliárdot takarítok meg, ha azonnal megteszem. Végül két év „teljes üzem” után, tetemes ráfizetéssel állítottuk le a termelést.
– A jövedelmező Globus szószmárkákat is eladta a Bestfoodsnak. Miért nem gyártották tovább?
– Az orosz válság 3,5 milliárd forintos vesztesége után ez volt az ára annak, hogy talpon tudjon maradni a társaság.
– A szakmában nem egyszerűen ügyes, hanem inkább a kapcsolatait jól kamatoztató „lobbistának”, „ügyeskedő” üzletembernek tartják. Önmagát milyennek látja?
– Amíg az uniós csatlakozásnál a magyar fél el nem fogadta a szerintem nemtelen agrártámogatási feltételeket, addig én is azt hittem, jól lobbizom. A sikereimet annak köszönhetem, hogy makacsul ragaszkodom a céljaimhoz, és ezekért teljes erőmből képes vagyok harcolni akár napi 12-16 órán át.
– Sok ellensége van? Aki több ezer ember felmondólevelét írja alá, azt kevesen szeretik…
– Azt hiszem, tartósan nincs. Persze az üzletben vannak ellenfelek, akikkel megküzd az ember, akár hetekig nem is beszélünk, de később, ha találkozunk, csak mosolygunk rajta.
– És a barátok? Akinek sok pénze van, annak sok a barátja is.
– Akinek sok barátja van, annak egy sincs. Nekem csak kettő van, egy művész és egy fogorvos, de tudom, tűzbe mennének értem, s a gyermekemet is felnevelnék, ha velem valami történne.
– Azért a politikusokkal is jóban van, nem igaz?
– Ha arra gondol, Orbán Viktorral és Gyurcsány Ferenccel is találkoztam, persze hivatalból. Gyurcsánynak nagyobb volt az affinitása a konzervipar iránt. Egy repülőúton meg is kérdezte, miért van nehéz helyzetben a Globus. Azt feleltem: „Miniszterelnök úr, nem a Globus, a magyar élelmiszeripar van nagyon rossz helyzetben.”
– Mi a politikai hitvallása?
– Igyekeztem mindig távol maradni a politikától. Tiszteletbeli konzullá sem a politikusok, hanem a német cégvezetők javaslatára nevezett ki Antall József 1990-ben. Most pedig kifejezettem csömöröm van attól, ami Magyarországon a politikában, a közéletben játszódik.
– Egyre kevesebbet is jön ide. Magyarnak vagy németnek tartja magát?
– Inkább magyar kultúrán nevelkedett európainak. Évtizedeken keresztül büszke voltam a magyarságomra, de ami itthon zajlik, ahogyan a vállalkozók, cégek érdekeit semmibe véve, egyetlen brüsszeli „piros pontért” a magyar kormány lemondott a jogosan járó agrártámogatásokról az EU-csatlakozáskor, azt azóta sem tudom megemészteni.
– Müncheni „európai” üzletemberként ezek után mit tanácsol a magyaroknak?
– Annak kapcsán, hogy Magyarországon is javában tart az egészségügyi reform, fogadják el, hogy változtatni kell. Németországban is van vizitdíj, óriási pénzeket fizet mindenki a társadalombiztosításért, de senki nem ellenkezik, vállalják, mert közös érdek. Össze kell fogni, és nem széthúzni, máskülönben egyre rosszabb lesz. Szerintem a két párt állóháborúja, az egész társadalmat megosztó széthúzás nem tartható. A magyaroknak is hiányzik egy olyan erős középpárt, mint Németországban a CDU, amely a nagykoalícióval felpörgette a gazdaságot.
