Gazdaság

Fidesz: „ki járt jól, nyuszómuszó?”

A Fidesz Veres János pénzügyminisztert kívánja meghallgatni a parlament költségvetési bizottságában az FHB-bankcsoport privatizációjának körülményeiről, mert a párt szerint sem a tranzakció módja, sem időzítése nem volt helyes.

Varga Mihály, a bizottság fideszes elnöke budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, arra várnak választ a pénzügyminisztertől, miért volt szükség a bankcsoport eladására, miért volt ennyire sürgős a tranzakció, miért csak korlátozott számú intézményi befektető vehetett részt az ügyletben, és miért a legrosszabb időben, három hónap legalacsonyabb árfolyamán adták el a részvényeket.

Varga Mihály közölte: a kormány rossz tranzakciót hajtott végre, rossz árfolyamon, és nem képviselte megfelelően a magyar állampolgárok érdekeit. Szerinte a kormány komoly demokráciadeficitjét jelzi, hogy a privatizáció lezárására vonatkozó korábbi ígéretekkel ellentétben mégis eladták az utolsó magyar kereskedelmi bank részvényeinek 50 százalékát plusz egy részvényt.


Varga kifogásolta az értékesítés helyét és módját

Az Orbán-kormány egykori pénzügyminisztere úgy vélte, kifogásolható az értékesítés módja, hiszen a gyenge hazai tőkepiacra tekintettel kérdés, hogy a magyar kisbefektetők miért nem kaptak lehetőséget a vásárlásra, miért csak limitált intézményi befektető vehetett részt az ügyletben. A Fidesz az eladás helyszínét is kifogásolja, azt, hogy miért Londonban bocsátották ki a részvényeket, miért nem Budapesten, ahol az FHB bejegyzett székhelye van.

Varga Mihály közölte: a kormánynak „sikerült” a jelzálogpiaci válság kellős közepén, 3 hónap legalacsonyabb árfolyamú pontján eladni a részvényeket, ráadásul a kibocsátáskor az aktuális árfolyam alatt vásárolhattak részvényeket az intézményi befektetők. A fideszes politikus szerint a megfelelő időpontban jóval többet ért volna a bankcsoport, másrészt arról is jó lett volna gondolkodni, egyáltalán szükség van-e az eladásra.


Külön értékelik az ÁSZ-jelentéseket

A Fidesz kíváncsian várja a pénzügyminisztertől, kik az új tulajdonosok – mondta Varga Mihály, aki az FHB reklámszlogenjére utalva megjegyezte: feltehetjük a kérdést, „ki járt jól, nyuszómuszó?”

Varga Mihály a 2006-os költségvetésről és az ÁPV Zrt. gazdálkodásáról szóló ÁSZ-jelentésre vonatkozó kérdésre azt mondta: külön sajtótájékoztatón értékelik majd a jelentéseket, „az viszont már látható, hogy a számvevőszék súlyos szabálytalanságokat, felelőtlen gazdálkodást állapított meg”.

Az államreform-bizottságról szóló kérdésre a politikus azt mondta, az előző államreform-bizottság sem hozott eredményt, így nincs szükség arra, Gyurcsány Ferenc a maga szempontjai szerint válogasson ki tagokat, és nem gondolja, hogy a magyar adófizetők pénzét erre kellene fordítani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik