Gazdaság

Közösen kutat a Mol és az INA

A Dráva-mentén végez közös szénhidrogén-kutatásokat a Mol és az INA. Az erről szóló megállapodást szombaton a Zala megyei Bázakerettyén írták alá a két cég vezetői.

Mirko Zelic, a horvát INA kutatás-termelési vezetője az aláírást követően elmondta: a Pannon-medence még nagyon sok feltáratlan területet rejt, de ezeknek a kitermeléséhez új technológiákra és jelentős szakmai felkészültségre van szükség. A horvát szakember hozzátette: az eddig is eredményes együttműködésnek köszönhetően a Dráva térségében már sikerült eredményeket elérni.


Áldott Zoltán, a Mol kutatás-termelési vezetője az MTI-nek elmondta: tavaly év elején kötötte meg az első hasonló tartalmú megállapodást a két társaság. Az első közös eredményt a Zaláta térségében próbafúrással talált földgázmező jelenti. A mostani együttműködés során először egy 200 négyzetkilométeres területen végeznek szeizmikus méréseket, majd az eredmények elemzését követően terveznek újabb próbafúrást a Dráva-mentén.


A magyar szakember közölte: eddig feltáratlan, de viszonylag mélyen fekvő szénhidrogénmezők találhatók a két ország határán. A jövő évre várható újabb próbafúrás költsége éppen ezért elérheti akár a 8-9 millió eurót is. Eredményes kutatás esetén pedig a két cég fele-fele arányban részesedik a kitermelhető szénhidrogénkincsből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik