Egy szín, egy szag nyelvi szempontból nagyon pontos és érzéki tud lenni, a hangsorba, illetve jelsorba, vagyis a szóba beleérzem, belelátom a színt, a sárga s betűje, á-ja, g-je maga válik a nap vagy épp a citrom lobogó színévé, míg például a német gelb szó, attól eltekintve, hogy szintén sárgát jelent, nem mond semmit. Természetesen nekem nem, magyar anyanyelvűnek. Illetve mond, de nem sárgát mond, hanem gelbet, ami szintén egy szó, csak épp nem sárga. Egy német alighanem a sárga harsányságával nem tudna mit kezdeni, barbár harcizajnak tartaná, a gelb aszott, ősziesen finom ragyogásához képest.
Az, hogy megroskad a nyár, nem is teljesen igaz, megüvegesedik inkább, alig észrevehetően megkeményedik és átszellemül. Úgy is mondhatnám: meghőköl, megriad, rádöbben, hogy vége van. Ugyan látványos döccenő nélkül, de mégis átvitorlázik a legszebb évszakba, a beszökő, a diadalmas őszbe. A nyárvég inkább állapot, mintsem időszak, s akár a kenyér- vagy a szalámivégé, sűrűbb az állaga. Oda, a veknibe avagy gyürkébe húzódik, oda édesedik be minden, a nagy, pazarló nyár minden maradéka. Az ember egyszer csak észreveszi és elkezdi megbecsülni, ami maradt, tűnődik felőle, holott a gányról, pontosabban a neogányról akar itt írni, de még nem tud elszakadni a nyártól.
Hogy például szép szó-e a nyár. Ha volna értelme a kérdésnek, a válasz az lenne, nem, nem szép szó. A ny hang kissé nyúlós, ragacsos, nyálas, jelentése és holdudvara nélkül nem igazán szép. Illetve szép. Az á betű nyitotta térben halkan rezeg az r ökörnyála, avagy szitakötője avagy mindkettő, végül kiélesedik, áttetsző lesz, s elenyészik az őszi égbolton. Ha van tanulság, legföljebb annyi, hogy sosem a szónak, hanem a szóhasználónak van hangulata, aki szóhasználó ilyenkor, nyár végén kissé őszies, nosztalgikus – és újra elölről.
De hogy jön ide a neogány? Nemrég használtam ezt az összetételt, összetettem és használtam, hogy pontos legyek. A szerkesztő rákérdezett, hogy mi is volna ez pontosan. Erre én azt mondtam, hogy akkor erről próbálok legközelebb írni, s hogy a gány, illetve a gányolni annyi – én legalábbis ebben az értelemben használtam -, mint vacakul, gondatlanul, az örök ideiglenesség tudatában, szorításában és dagonyájában összerakni bármi összerakandót. S ha a hajdani, létezett szocializmus gányolásai voltak a klasszikusak, akkor a neogány mindaz, ami ma, itt és most. A kapitalizmusban, az egyszerűség kedvéért. Megjegyzem, azt hogy neo, elé se kellett volna tennem, merthogy a gány nem rendszerfüggő. Mégis odakerült, mert jobb lett tőle a szó. Testesebb, komolyabb, titokzatosabb.
Konfabulálhatnék, mondván, a neogány a csalogányhoz hasonlatos, a buherafélék családjához tartozó kistestű madár, aki madzaggal, dróttal, szigszalaggal, celluxszal erősíti reklámszatyrokból és hungarocell darabokból kialakított fészkét harckocsiacélból kovácsolt virágtartókra, továbbá Trabant-karosszériákra, s mindenre, ami pozdorja, pévécé, panel, műbőr, műtoll, műtermészet.
Hogy a gány szlengszó, s, mint a magyar szleng nagy része, vagy a jiddisből vagy a cigányból származik, arra esküdni mertem volna. Időközben kiderült (mert megnéztem), hogy nem szleng. Hanem egyrészt egy község Szlovákiában, a galántai járásban, másrészt, a gányolni, rendes magyar szó, alapjelentése szerint: rosszul, hozzáértés nélkül csinálni valamit. A XVIII. században gányal formában annyit jelent: gyengén, rosszul körülkerít. Az is lehet, írja a szótár, hogy tárgyunk a hajdani ikerszó, a gányol-bányol – összehord, tákol – fennmaradt tagja.
Az etimológiai szótár hoz továbbá egy mondattöredéket 1560-ból, miszerint „hogyha engemet nem igyekeznek számadásomban obfuscálni, s begányolni” – itt a mondat megszakad, immár sose derül ki, mi lett volna, ha e hajdani beszélőt nem zavarják össze a maga számadásában. Elkerüli a nehéz áristomot? A fővesztést? Vagy csupán nem csapják el a hivatalából? Van ebben valami megható, 450 évvel a születése után, nyárvég idején imbolyog egy laptop képernyőjén egy darabka mondat, immár se beszélője, se kontextusa, mégis lélegzik, sóhajtozik itt nekem, sőt megajándékoz az obfuscálni (elbódítani, összezavarni) szép, ravasz, tudálékos kifejezésével.
