Gazdaság

A forintbefektetők nem akarnak menekülni

„Nem tülekednek a kijárati ajtó felé" a feltörekvő európai deviza- és adósságpiacokon – köztük a forintpiacon – hosszú távra berendezkedett, a térség iránt „továbbra is derűlátó" portfólióbefektetők. A kilengéseket jórészt a rövid megtérülésre játszók pozícióátrendezései okozzák, áll az egyik vezető londoni befektetési ház kiadott elemzésében.

A Barclays Capital, amely az elsőrendűnél gyengébb – „subprime” – amerikai jelzálogadósok köréből kiindult és globálissá vált tőkepiaci likviditási válság európai feltörekvő piaci hatásait vizsgálta, a Londonban kiadott helyzetértékelésben azt írta: a kelet-európai valutákat várhatóan továbbra is „föl-le dobálják majd” a globális kockázatvállalási hajlam pillanatnyi változásai, amíg a befektetők a G3 – Egyesült Államok, euróövezet, Japán – piacainak problémáira összpontosítanak.

Az árfolyamkilengések ellenére is azonban „viszonylag stabil maradt” a helyi részvényekben, illetve kormányadósságban tartott nem rezidens portfólióbefektetések értéke, áll az elemzésben.

A Barclays Capital szerint ez már biztonsággal kijelenthető, mert – jóllehet a külföldi befektetői pozíciókról általában csak jelentős késleltetéssel jönnek ki adatok – Magyarország, Törökország és Románia esetében viszonylag friss számok hozzáférhetők; a magyarországi kötvénypiaci helyzetet például a cég szerint az augusztus 24-ei állapot alapján lehet megítélni.

Az elemzésben ennek alapján közölt grafikonon a magyar adósságpiacon tartott külföldi portfólióbefektetések értékének görbéje július eleje óta igen enyhe csökkenéssel gyakorlatilag stabilitást mutat.

A ház szerint az eddigi mozgásokat összevetve az állapítható meg, hogy a kilengéseket ezeken a piacokon jórészt az alacsony hozamú devizapiaci hitelekből magas hozamú piacokon bevásárló, rövid távra játszó befektetői csoport pozícióátrendezései és fedezeti ügyletei okozzák, alapszinten azonban nagyrészt változatlan a portfoliótartás a térségben.

A Barclays Capital ezt úgy értelmezi, hogy a helyi piacokon hosszú távra játszó portfolióbefektetői kör továbbra is derűlátó a feltörekvő Európa kilátásai iránt, és a ház ebben nem is vár változást, hacsak az egész térséget nem sújtja valamilyen átfogó, erőteljes kockázati átértékelés. Ez azonban nem szerepel a cég alapeseti forgatókönyvei között, áll az elemzésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik