Igaz, hogy a Komputer nevű Kraftwerk-klón csapat és a The Fray családi pop zenekar tagjai nem hamisítottak bankókat, legfeljebb azt mondhatjuk, hogy társasjátékhoz állítottak elő játékpénzeket. Ez a társasjáték egy másik, a hetvenes években népszerű gyerekfoglalkoztató, a Gazdálkodj okosan! felnőtt változata.

A Komputer – mely Simon Leonard and David Baker retró-duója – nem más, mint egy Kraftwerk hagyományőrző egylet. Az arculati elemek, az indusztriális hatású logók, az özönvíz előtti komputerek használatba vétele mind-mind a duó Kraftwerk iránti elfogulatlan rajongásáról szól. Viszont, ha az emberre rátör a vágy, hogy hetvenes évek szintetizátor zenéjét hallgassa, akkor már eredeti mesterek albumát helyezi a lemezjátszójára. A Kraftwerket azok értelmezték sikeresen újra, akik eltértek a düsseldorfi csapat vízióitól – lásd például a dark-wave Siouxsie & The Banshees Hall of Mirrors-átiratát. A kompozíciók persze korrektek, az embernek kedve támadna megsimogatni régi zsebszámológépét (ahogy a Kraftwerk is nevezte: Pocket Calculator), amit még az érettségin felejtett a padban, a függvénytáblázattal együtt.

A 2002-ben Denverben alakult The Fray azzal írta be magát a rocktörténelembe, hogy az internetes vásárlók vitték fel az első helyig az amerikai eladási listákon – és a több millió csengőhang letöltéséről még nem is beszéltünk. A The Fray az élő példa arra, hogy a lemezipar válságából nemcsak a gigászi élő fellépések jelenthetik a menekülési útvonalat. Érthetetlen, hogy a jellegtelen hangszerelésű, se színe, se szaga-pop miért váltott ki hisztérikus lázat az Egyesült Államokban. A zongora alapú, részint a Keane-re emlékeztető popzene imádatához hozzájárult a csapat markáns karitatív imázsa, az az üzenet, hogy segíts a világon. A humanista regiszter tehát éppúgy sikeres lehet a popban, mint a szimpátia az ördöggel – mások koppintásáról már nem is beszélve.
Komputer: Synthetik › EMI › 52 perc, 12 szám. Poptőzsdei árfolyam: ***
The Fray: How to Save a Life › Sony/BMG › 46 perc, 12 szám › Poptőzsdei árfolyam ***
