Gazdaság

Ötmilliárdos áfacsalás

Az APEH 3,8, a vámőrség 1,2 milliárd forintos áfacsalás miatt nyomoz egy egri érdekeltségű cég ellen – írja a Népszabadság.

Az APEH feljelentése nyomán a két – korábban külön szálon folyó – eljárást a vámőrség egyesítette, így már öszszesen ötmilliárdos áfacsalási ügyben nyomoznak. A múlt héten több mint negyven pénzügyőr tartott házkutatást az ügyben kulcsszerepet játszó egri cégnél és országszerte, kilenc más helyszínen.

A nyomozás eddigi adatai szerint az Egri Ászok Kft. a valódi értékük többszörösének megfelelő összegről kiállított fiktív számlákkal szerzett be számítástechnikai eszközöket és tartozékokat Magyarországon. Az árut papíron egy Romániában bejegyzett cégnek értékesítették. A vevő „kérésére” a szállítmányokat egy szerbiai vámszabad területre vitték Szabadka közelébe, s ott tárolták, amíg a román cég papíron el nem adta valamennyit egy, az Egyesült Államokban bejegyzett off-shore cégnek.

Az áru új, „amerikai” tulajdonosa „átpapírozva”, azaz más adatokkal kiállított fiktív számlákkal és más kamionokkal visszaküldte az árut Szegedre, egy közvámraktárba, ahonnan később – immár a reális árra kiállított számlákkal – továbbküldték Romániába.

A magyar „exportőr” eközben a valódi érték többszöröséről kiállított számlák alapján visszaigényelte az áfát. A cég és a hozzá köthető (s az ügyben érintett) vállalkozások 2003 óta nyolcmilliárd forint forgalmi adót igényeltek vissza, ebből ötmilliárdot az adóvizsgálat és a vámőrség nyomozásának eddigi megállapításai szerint jogosulatlanul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik