Gazdaság

Fidesz: drámai villanyáremelés jöhet

A Fidesz szerint drámai mértékben emelkedhet a következő időszakban a villanyáram ára - erről Cser-Palkovics András, az ellenzéki párt helyettes szóvivője beszélt sajtótájékoztatóján.

A fideszes politikus emlékeztetett arra, hogy szerdán a szakmai szervezetek konferenciáján világossá vált, hogy a villamosenergia-piac liberalizációja, Kóka János gazdasági miniszter állításával ellentétben, „drasztikus, drámai mértékű” áremelkedés irányába hat. Hozzátette: még a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban készült anyagok is 30 százalék körüli emelkedéssel számolnak legrosszabb forgatókönyvként, miközben Kóka János korábban azt mondta, hogy a villamosenergia-piac megnyitása árcsökkentő hatású lesz.

Úgy vélte: irreálisan magas áramárak várhatók, holott már a jelenlegi árak is magasnak számítanak nyugat-európai mércével mérve.

Cser-Palkovics András szerint az államnak megvannak az eszközei, hogy megfékezze a drágulást, de nem tesz semmit, csak a liberalizációt tartja szem előtt. Emlékeztetett arra, hogy a kormány az előző évben 20 százalékkal emelte a villanyáram árát két lépcsőben, miközben azt ígérte, hogy nem lesz újabb drágulás.

Mint mondta, a villanyáremelkedés mellett újabb brutális megszorítások elé nézhetünk, hiszen Draskovics Tibor elkészítette az új Gyurcsány-csomagot. A családok egyre reménytelenebb helyzetbe kerülnek, a megszorítások egyre súlyosabbak, a kormány azonban tesz semmit, sőt olyan intézkedéseket hoz, amelyek méginkább támogatják az áremelkedéseket – fogalmazott a Fidesz helyettes szóvivője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik