Gazdaság

Útdíjellenőrzés: kiosztott lapokkal

Az elektronikus útdíj ellenőrző tenderre egyedül az Állami Autópálya Kezelő kapott meghívást, amelyre szállítóját, a Getronics (Magyarország) Kft.-t is viheti magával – írja a Népszabadság.

A lap szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság éberségén múlik, hogy az öt évre több milliárd forintos megbízás tényleges verseny nélkül talál-e gazdára.

Postázta az elektronikus útdíjrendszer (ED) ellenőrzési szolgáltatásainak közbeszerzési eljárására szóló ajánlattételi felhívását a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK). Az ajánlattételi felhívása kapcsán, a KKK feltehetőleg azért választotta a sajátos versenyeztetést mert, bár felettes szervezeténél, a gazdasági minisztériumban már régen eldöntötték a megbízását az ÁAK-nak adják, az Országgyűlés határozatban előírta, hogy az ED önálló ellenőrzési infrastruktúra-építőjét, -üzemeltetőjét közbeszerzéssel kell kiválasztani. Vagyis az ÁAK egyszerű kijelölése a feladatra lehetetlenné vált.

A KKK-nál némi fejtörés után megtalálták a megoldást arra, hogy a gazdasági tárca gyermekét így is biztos nyerő pozícióba jutassák. Eszerint az Országgyűlés határozatának megfelelően augusztus 28. előtt közbeszerzést indítanak, de olyant, amin csak az ÁAK indulhat – írta a lap.

Az előzetes számítások szerint az útdíjrendszer 2009-re ígért kiépítése, valamint ötéves üzemeltetése több mint 50 milliárd forint kötelezettséget ró majd a költségvetésre. A díjszedő rendszerhez kapcsolódó ellenőrzési infrastruktúra kiépítésése és üzemeltetése pedig további 23,5 milliárd forintos megbízást jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik