A második negyedévben az árbevétel 10 százalékkal meghaladta a 2006 II. negyedévit, 14,452 milliárd forint volt, az adózás előtti profit 31,3 millió forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 781,3 millió forint veszteséggel.
Az első félévben az adó- és kamatfizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereség (EBITDA) 113,3 millió forintot tett ki, ami a bázisidőszak 63 százalékának felel meg. Ezen belül a második negyedévben az EBITDA 103,1 millió forint volt, a bázis 64 százaléka, ugyanakkor jóval meghaladja az első negyedévi 10,2 millió forintos összeget.
