Gazdaság

Kitiltják az autókat Pekingből

A levegőszennyezés csökkentése érdekében augusztus 17. és 20. között naponta mintegy 1,3 millió jármű nem közlekedhet a jövő évi olimpia városában, Pekingben.

Egyik nap a páros, másik nap a páratlan rendszámú autók nem mozoghatnak. A sürgősségi kocsikra, buszokra, teherautókra nem vonatkozik a tiltás. Azt egyelőre nem közölték, hogy a szabályt megszegőkre milyen büntetések várnak.

A kínai főváros utcáin több mint hárommillió jármű közlekedik, és ez az egyik oka a nagyfokú környezetszennyezésnek. A mostani rendelkezéssel tesztelik, hogy az éppen egy év múlva sorra kerülő ötkarikás játékokon milyen módon javulhatnak a légszennyezettségi mutatók.


Kitiltják az autókat Pekingből 1

Hárommillió autó az utakon (MTI/AP)


„A pekingiek megértik, miért van minderre szükség. Ez nemcsak az olimpia miatt fontos, hanem azért is, hogy egy jobb Pekinget építsünk” – jelentette ki Tu Sai-csung (Du Shaozhong), a fővárosi környezetvédelmi hivatal igazgatóhelyettese.

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a héten úgy nyilatkozott, elképzelhető, hogy néhány szabadtéri, hosszú ideig tartó versenyszámot a rossz levegő miatt el kell halasztani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik