Olajcsere

Zűrös állapotban lévő társaságot hagyott maga után Sir John Browne, amikor május elsején hirtelen idő előtt leköszönt a BP vezérigazgatói posztjáról. A brit olajtársaság még küzdött az amerikai érdekeltségeinél történt finomítói balesetek és vezetékszivárgások utóhatásaival. Oroszországban pedig tulajdonjogi vitába keveredett egy gázmező kapcsán, ami veszélyeztette egész ottani működését, miközben kitermelése több mint egynegyede ma onnan származik. Ráadásul a vállalati morál is mindinkább meggyengült, miután a tőzsdén a riválisok kezdtek jobban szerepelni a korábban a befektetők egyik legnagyobb kedvencének számító BP-nél. A problémák megoldása Browne távozásával Tony Haywardra hárult, aki huszonöt éves BP-s múlttal a háta mögött került a társaság élére.

BROWNE ÖRÖKSÉGE. Pedig Browne karrierje nagyon sikeresen indult a BP-nél. A kilencvenes évek elején azzal kezdte, hogy talpra állította a súlyos pénzügyi helyzetbe került céget, majd globális éllovast csinált belőle. Sokáig éppen ezért úgy tűnt, hogy az utódjának nagyon nehéz dolga lesz, ha tovább akarja vinni az örökségét. Csakhogy a vállalat új keletű gondjai nyomán – s mert Browne búcsúját külön beárnyékolta, hogy az utolsó napokban kínos magyarázkodásra kényszerült egy négy évig tartó, majd botrányosan véget ért homoszexuális viszonya miatt – az ötven esztendős Hayward helyzete annyiban könnyebb lett, hogy bátrabban mehet a saját feje után. Bár a tevékenységéről még korai volna véleményt formálni, az eddigiekből az vehető ki, hogy nem annyira a Browne védjegyévé vált agresszív stratégia folytatásával, hanem inkább a hatékonyság növelésével – esetleg létszámleépítéssel – szeretné javítani a BP eredményeit.

Az új főnök stílusában is szöges ellentéte elődjének. Browne mindig makulátlan eleganciával öltözött, állandóan operába járt, és csak nagyon ritkán elegyedett szóba az alkalmazottakkal. Hayward ezzel szemben a rögbit és Eric Claptont szereti, s gyakran zakó nélkül ugrik le egy kávéra a BP londoni központjának alagsori büféjébe. Nemrég körüljárta a cég egyesült államokbeli finomítóit, és mindenütt órákig beszélgetett a gépkezelőkkel, ahelyett, hogy a menedzserekkel értekezett volna.

A BP mindig jó volt abban, hogy olajat találjon, akár úgy, hogy lelőhelyeket fedezett föl az óceán mélyén, akár úgy, hogy megnyert hatalmasságokat, köztük Kadhafi líbiai vezetőt, akitől májusban egy Belgium méretű mezőre kapott kitermelési jogot. Nem elég jó viszont a cég működése bizonyos alapvető területein, köztük a finomításban. Némelyek szerint Haywardnak radikális megoldással kellene előállnia, miként Browne is tette a múlt évtized végén, amikor az Amoco és az Atlantic Richfield 62 milliárd, illetve 32 milliárd dolláros felvásárlásával konszolidációs hullámot indított el a szektorban. Az egyik lehetséges taktika: szoros kapcsolatokat kiépíteni egy állami tulajdonú olaj- és gázipari vállalattal, például az orosz Gazprommal. A BP így az elosztó hálózatához való hozzáférésért cserébe óriási készletekhez juthatna.

Haywardnak azonban legelőbb azt kell bizonyítania, hogy a Browne alatt kialakult szerteágazó üzleti komplexum működőképes. Ha nem jár sikerrel, a fedezeti alapok és más intézményi befektetők hamar elkezdhetik követelni a menesztését és a társaság feldarabolását. Az első számú teendő azoknak a biztonsági problémáknak az orvoslása, amelyek két éve kerültek napvilágra, amikor BP Texas City-beli finomítójában tizenöt munkás életét követelő robbanás történt. Hayward már el is rendelte, hogy az amerikai finomítókban – ahol a legsúlyosabbak a gondok – az elkövetkező négy esztendőben a korábban előirányzotthoz képest évi félmilliárd dollárral, 1,7 milliárd dollárra növeljék a fejlesztési kiadásokat. Ezzel párhuzamosan a BP és partnerei hozzákezdtek az infrastruktúra felújításához az alaszkai Prudhoe Bay olajmezőn, ahol nem ritkák a vezetékszivárgások és más balesetek.

Az amerikai finomítók rendbe tétele azért is fontos, hogy a BP lépést tudjon tartani az Exxon Mobillal, a Royal Dutch Shell-lel és más riválisokkal. A vállalat részben azért hagyta leromlani a létesítményeket, mert a finomítás évtizedeken át sovány nyereséget hozott. Ma viszont, amikor az amerikai finomítói kapacitás szűkössé vált, ez a tevékenység immár fontos profitforrás a legtöbb cég számára. Ezért különösen komoly gond, hogy a BP texasi finomítója például jelenleg mindössze 50 százalékos kapacitás-kihasználtsággal működik, ami évente közel 2 milliárd dollár nyereségkiesést okoz. S az indianai Whitingban a cég egy másik kiemelt finomítója úgyszintén csupán félgőzzel üzemel.

A kitermelés terén a Mexikói-öbölben feltárt két óriási olajmező hozhat nagy előrelépést. A BP eredetileg 2005-re tervezte a kitermelés beindítását, de a projekt három évet csúszik. A két mezőn előreláthatólag napi 340 ezer barrel kőolaj – a BP jelenlegi kitermelésének 9 százaléka – kerülhet felszínre, ami a mostani rekordárak mellett szépen megdobhatja a nyereséget. Ez rá is fér a cégre, miután az idei első negyedévben adózott eredménye éves összehasonlításban 24 százalékkal esett, és alig érte el a 4 milliárd dollárt. A társaság az utóbbi években összesen félmilliárd barrel napi kitermelési kapacitáson adott túl – ami utólag rossz döntésnek tűnik -, s az új mezőkkel legalább részben visszanyerheti ezt.

NEM ÍGÉR SOKAT. Az egyik lecke, amit Hayward Browne-tól tanult, az az, hogy ne ígérjen túl sokat. Elődje egyszer jól megégette magát, amikor túlságosan ambiciózus kitermelési célokat jelölt meg. Hayward már vissza is vett az idei prognózisból, úgyhogy most már csak stagnáló, napi 3,9 millió barrel körüli kitermelést vár, ami aztán 2012-ig lassanként felmehet 4,3 millióra.

Az oroszországi konfliktus azzal zárult, hogy a BP kiszállt a gazdag, de nagyrészt feltáratlan koviktai földgázmezőből. Néhány ágazati megfigyelő szerint ez rossz lépés volt, Hayward azonban elégedett a kapott 900 millió dollárral, amelyhez a BP még opciót is szerzett arra, hogy később visszavásárolhat 25 százaléknyi tulajdonrészt. A társaság több mint 300 millió dollárt invesztált a Kovikta földgázmezőbe, és a huzavona miatt akár mindent elveszíthetett volna. Hayward jobbnak látta ezért rendezni a vitát, ráadásul új barátot is szerzett magának Alekszej Miller Gazprom-vezér személyében, miáltal a BP megerősítheti élpozícióját az Oroszországban jelen lévő külföldi olajcégek körében.

Elképzelhető persze, hogy az oroszországi stratégia idővel visszaüt. A vállalati kultúra pedig, amelynek fellazulása a hatóságok szerint nagy szerepet játszott a balesetekben, szintén nem változtatható meg egyik napról a másikra. Bár a texasi robbanás után indított eljárások többségét sikerült peren kívüli egyezséggel lezárni, az amerikai igazságügyi minisztérium továbbra is vizsgálja a BP felelősségét az ottani katasztrófával és az alaszkai szivárgásokkal kapcsolatban.