Váratlan problémába ütközött a nyolcvanas évek derekán a Budapesti Iszkra Olajbányász nevű focicsapat regisztrálása. Amikor Bojtár B. Endre (ma a Magyar Narancs hetilap főszerkesztője) a Magyar Labdarúgó Szövetség kerületi irodájában megkísérelte bejegyeztetni a vicces nevű társulatot, a helyi fociéletben jól ismert „Csaba úr” azzal „vádolta meg”, hogy nem is tudja, mi az az iszkra. „Lenin első lapjának címe az emigrációban” – hangzott a városi legenda szerint a pedáns válasz, mire Csaba úr könnybe lábadt szemmel, meghatottan regisztrálta az egyesületet a területi bajnokságba. A fővárosi „olajbányászok” fiatal értelmiségieket tömörítő csapatában „nem kispályások” játszottak – legalábbis ami a későbbi szakmai karriereket illeti. Bojtár B. mellett együtt kergette itt a labdát például Kőrösi Zoltán író, Csák János, a Mol későbbi elnöke, Szabó László Zsolt, aki egy ideig az MTV elnöke volt, Szántó Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitikai Intézetének vezetője, valamint Szakadát László, a Gazdasági Versenyhivatal tanácstagja. A jobbhátvéd posztján pedig László Géza rúgta a bőrt, aki alig néhány évre rá az Antenna Hungária (AH) műsorszóró társaság vezérigazgatói székében kötött ki.
Az üzleti életben mindenki rögtön előhozza László Géza fideszes múltját, mégsem tudják beskatulyázni.
FŐ- ÉS MELLÉKÁLLÁS. „Kimondottan szerencsés ember vagyok; kezdetben tudományos pályán mozogtam, és a generációm tagjainak sokat köszönhetek” – mondja László Géza a kapcsolati tőke szempontjából ígéretes kezdésről. Az egyetemi közeg meghatározó szerepet játszott a karrierjében, és nem csak az illusztris évfolyamtablónak köszönhetően. Másodszakként szociológiát végzett 1987-ben, amely akkoriban „izgalmas helynek” számított. A bomladozó szocialista rendszerben már volt lehetőség arra, hogy a szabad gondolkodóként számon tartott Bertalan László és Csontos László óráin a diákok érezzék a változás szelét, nagy társadalmi viták folytak. Nem is volt kérdéses, hogy László Géza él a kínálkozó lehetőséggel: öt évig az egyetem alkalmazásában maradt a pénzügyi tanszék tanársegédjeként.
A hazai tudományos szférában eltöltött kezdeti éveket két ösztöndíj szakította meg, először Angliában majd az Egyesült Államokban képezte tovább magát. Hazatérve azonban nem hevert a lába előtt az ország, s úgy döntött, elhagyja az egyetemet. „Az egyértelmű egzisztenciális okok mellett szakmailag is szükségét éreztem a váltásnak, az egyetem hierarchikus rendszere helyett már szabadabb életre vágytam” – indokolja a döntését. Ezt végül a Budapest Banknál kezdhette el, ahol makroelemzőként helyezkedett el, de közben még visszajárt tanítani a Közgázra.
Első „komoly” munkahelyének a Matáv-csoporthoz tartozó, részben ír tulajdonban lévő Investel Rt.-t tartja, ahova egykori tudományos diákköri csoporttársa, Csák János hívta 1993-ban. A cég a szocialista nagyvállalatból akkoriban „kapitalizálódó” Matáv pénzügyeit intézte; László Géza az elméleti háttérmunkát vezette, a gyakorlati teendőket az abban erős Csák irányította. Legfőbb feladatuk a hosszú távú üzleti modell felépítése, a cégcsoport rossz kondíciójú hiteleinek refinanszírozása és a nyilvános tőzsdei kibocsátás előkészítése volt.
LÁSZLÓ GÉZA
■ 44 éves, 1987-ben végzett a budapesti közgazdasági egyetem pénzügy és szociológia szakán. 1991-ben a London School of Economics, majd az amerikai Princeton University hallgatója volt. Felsőfokú angol és középfokú francia nyelvvizsgával rendelkezik.
■ 1987-től öt éven át a Közgáz pénzügyi tanszékén tanársegédként dolgozott; 1990 és 1995 között tagja volt a Fidesz gazdasági tanácsadó testületének is.
■ 1992-ben hagyta el az egyetemet, s előbb a Budapest Bank Rt. főmunkatársaként, majd 1993-tól a Matávhoz tartozó Investel Rt. vezető közgazdászaként tevékenykedett. 1996 és 1998 között a Matáv Rt. stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója, majd a CA IB Értékpapír Rt. ügyvezetője volt.
■ 1998 szeptemberétől az Antenna Hungária Rt. vezérigazgatója; 2002 júliusáig az elnöki tisztet is ő töltötte be, 2000-től 2004-ig pedig a V.R.A.M. Rt. (Vodafone Magyarország Rt.) igazgatóságában is helyet kapott.
■ Nős, három gyermek édesapja. 34 éves koráig aktívan focizott, azóta a teniszre és az asztaliteniszre váltott.
„Igyekeztem a munkámat úgy végezni, hogy ne politikai káderként, hanem távközlési szakemberként tekintsenek rám” – erősíti meg László Géza a lépés tudatosságát. Azzal sem lehet sokat kezdeni, hogy tagja volt a pártnak, hiszen csak 1994-ben, a sikertelen parlamenti választás után lépett be („ilyenkor gesztusértékű odaállni”), 1995-től már nem vállalt aktív szerepet a háttérmunkában, és az ezredfordulóra a tagdíjfizetést is hanyagolni kezdte. „Az AH élére való kinevezésem óta nem volt fontos számomra a tagság és a politizálás. Megváltozott az életem, vállalatvezető lettem, és ezt a politikai tevékenységet már nem tartottam szerencsésnek, az e tárgyú publicisztikák írását is abbahagytam” – vallja meg.
Mindenesetre ő sem tagadja: múltja szerepet játszott abban, hogy az 1998-as fideszes választási győzelem után az állami tulajdonban lévő Antenna Hungária elnök-vezérigazgatói posztját neki ajánlották fel. Ezúttal Gansperger Gyula, az állami vagyonkezelő akkori elnök-vezérigazgatója „kínálta meg” a lehetőséggel (ismeretségük egyébként szintén az egyetemi évekre nyúlik vissza). László Géza ekkor már a CA IB Rt. ügyvezető igazgatója volt, ahova 1998-ban a Matáv stratégiai és üzletfejlesztési igazgatói székéből ült át. Saját értékelése szerint az AH-jelölés kisebb részben szólt a politikai szerepvállalásnak, sokkal inkább annak, hogy olyan fiatal szakembert kerestek, aki fel tudja készíteni a céget a privatizációra.
GÓLOK ÉS ÖNGÓLOK. A társaság meglehetősen zilált állapotban volt, amikor átvette. Az őt ismerő versenytársak elismerik, hogy 1999-től a céget pénzügyileg „gatyába rázta”, és a lehetőségekhez képest jó formában tartotta. Kritikaként csak azt említik, hogy az AH-nál az egyébként jó irányú változások mindig lassúak voltak, de ennek hátterében az állami tulajdonlásból adódó rugalmatlanságot feltételezik. Ugyanakkor a szakmában általában kevésbé jó osztályzattal illetik a cég távközlési tevékenységét. A telekom irányba való nyitás egyértelműen a matávos múlttal rendelkező László Géza személyéhez kötődik, eredménye azonban utólag nézve „vegyesnek” mondható.
A stratégia két pillére az üzleti kommunikációs szolgáltatások beindítása és a magyarországi Vodafone-ban szerzett részesedés kihasználása volt. A mobilos „kaland” utólagos megítélése ellentmondásos. A lehetőségekhez képest akár sikernek is tekinthető, mindent egybevetve viszont inkább kudarcnak minősül. Az AH-nak a Vodafone magyarországi indulásakor, 1999-ben 20 százalékos részesedése volt a mobilcégben, majd később megvette a Magyar Posta tulajdonában lévő 10 százalékot is. Csakhogy a rendkívül tőkeigényes vállalkozásba (a cégnek saját hálózatot kellett kiépíteni az indulás éveiben) önteni kellett a pénzt, és az AH nem tudott lépést tartani a folyamatos tőkeemelésekkel. A részesedése egyre kisebb lett, s utóbb a brit anyavállalat teljesen kivásárolta.
„Erősen alárendelt szerepet játszottunk, ennek ellenére az egyik legnagyobb szakmai sikeremnek tartom, hogy végül pozitív szaldóval szálltunk ki” – mondja László Géza. Mások szerint viszont meg kellett volna győzni az állami tulajdonost a részarány tartásának szükségességéről, hiszen a pakettet közvetlenül a privatizáció előtt eladva nagyot lehetett volna kaszálni. Más kérdés, hogy állami pénzből egyáltalán megengedhető-e egy ilyen kockázatos, erősen spekulatív befektetés. Másrészt a Vodafone sem hozta a várt piaci eredményeket. A szakmában közismert volt, hogy a társaság agresszív piacpolitikával át akarja venni a második helyet a Pannontól, s hosszabb távon a Westel/T-Mobile babérjaira törne, ezt azonban máig nem koronázta siker.
Az üzleti kommunikációs nyitás összességében jó készpénztermelő tevékenységnek bizonyult, de az ebben rejlő lehetőségeket sem sikerült teljesen kiaknázni. Mozgástér gyakorlatilag nem volt, mert a Vodafone-befektetésekre felvett hitelek a mérlegfőösszeg felét tették ki, a fejlesztésekre így nem jutott forrás. „Ezzel elszalasztották a lakossági szegmens felé való nyitást; a hajó elment” – fogalmazott egy szakember. Utólag még azon is lehet siránkozni, hogy az AH az ezredforduló előtti években, tehát pont akkor vásárolt távközlési berendezéseket, amikor úgy tűnt, hogy a szektor fényes jövő elé néz, amikor viszont a szolgáltatást kellett volna eladni, a dotcom lufi már kipukkadt, és az ágazat a mélyponton volt. Akkoriban viszont senki sem látta előre, hogy ez a bevásárlás nagyon drága lesz.
A legfájdalmasabb mégis a kezdetben Tetra, később EDR néven futó mobilkommunikációs hálózat szolgáltatói szerepéről való lemaradás volt. Ezt a mobiltelefon-rendszerekhez hasonló, de azoktól független hálózatot az úgynevezett készenléti szervek (rendőrség, mentők, tűzoltók) használják, és nagyon jól illeszkedett volna az AH portfóliójába. A pályáztatás évekig húzódott; a cég végig versenyben volt, de az utolsó pillanatban elvérzett. Bár rengeteg energiát fordítottak rá, a tenderen röviddel az AH 2005-ös privatizációja után hirdettek eredményt, és a svájci tulajdonos még nem tudott megfelelő támogatást adni a pályázathoz. Ezért a Magyar Telekom annyival jobb ajánlatot tett le az asztalra, hogy a második körben az AH már nem is próbálkozott. Egyébként általában is igaz, hogy László Gézának éppen egykori munkaadója, a Magyar Telekom okozta a legtöbb fejfájást, a korlátozott anyagi lehetőségekkel bíró AH távközlési terjeszkedését ugyanis a tőkeerős versenytárs alaposan megnehezítette.
Hibájául róják fel azt is, hogy az AH felépítése kívülről nézve sokszor kaotikusnak tűnt. Korábban jó néhány területet külön leányvállalatokba szerveztek ki, de többet közülük később visszaolvasztottak. „Az AH-cégek sokszor egymás között üzleteltek, szolgáltatásokat adtak-vettek maguk között, a viszonyok túl bonyolultak voltak” – állítja egy távközlési szakember. László Géza szerint azonban a lépések logikusak voltak. A kiszervezésre azért volt szükség, hogy könnyebben lehessen külső befektetőt bevonni, és ez néhány esetben sikerült is. A privatizáció után viszont ennek már nem volt értelme, sőt, a tulajdonos svájci Swisscom érdeke azt diktálta, hogy a fő profilhoz tartozó cégeket egybegyúrják.
Az AH-ban rejlő üzleti lehetőségek kihasználásának legnagyobb gátja a bizonytalanság volt. A társaság csaknem 15 évig működött úgy, hogy hivatalosan a magánosítás küszöbén állt. Ez a „közvetlen privatizáció előtti helyzet” pedig mindig alátámaszthatta azt az egyébként logikus érvelést, hogy egy komolyabb ügyletre már nem érdemes pénzt és energiát pazarolni. Emiatt pedig folyamatosan csak kisebb lépésekkel araszolt előre a társaság, a nagyobb dobások elmaradtak.
TÚLÉLÉSI STRATÉGIÁK. László Gézával kapcsolatban a leggyakoribb sztereotípia, hogy „nagy túlélő”, de sosem lehet tudni, hogy a róla nyilatkozók ezt pozitív vagy negatív értelemben mondják. Mindenki abból indul ki, hogy az egykori fideszes tanácsadó a baloldali kormányok alatt is végig megtartotta a pozícióját, sőt, a privatizáció után a külföldi befektetők sem mozdították el. Ez gyakorlatilag példátlan az állami vállalatok felső vezetésében. Az első ilyen próbát 2002-ben állta ki, amikor a Medgyessy-kormány hivatalba lépése után az AH szinte teljes vezetését lecserélték. Csak néhányan maradtak a gárdából, László Géza pedig az addigi elnök-vezérigazgatói posztból csak az utóbbit tarthatta meg. Ezt a szakmában úgy értékelik, hogy érdemes volt megtartani a vezérigazgatót, mert annyira a kisujjában volt a cég, de az elnöki székbe „föléje ültették” az SZDSZ-hez kötődő Lévay Örsöt „ellenőrnek”. A páros nem muzsikált rosszul, a privatizációval és stratégiai lobbizással az elnök, az operatív munkával pedig a vezérigazgató foglalkozott. A hírek szerint a két menedzser alapvetően jól kijött egymással, bár előfordult, hogy viszonyuk olykor „hullámvölgybe” került. Az együttműködési képesség azonban mindig segített túllendülni a problémákon. A versenytársak egyébként László Gézát egyöntetűen korrekt üzletembernek tartják, sunyi cselekről egyikük sem számolt be.
Az AH így érkezett el 2005-ben a hőn áhított privatizációhoz. László Géza többször – jogosan – hangoztatott érvelése szerint „belépésemkor 1200 forint körül volt a részvényárfolyam, az értékesítésnél pedig 5600, egy menedzsert ez elég jól minősít”. Tény, a Swisscom az elnöki székbe a saját emberét ültette, László Géza viszont továbbra is vezérigazgató maradt.
Egyesek szerint mire a svájciaknak idejük lett volna azzal foglalkozni, hogy esetleg utódot keressenek helyette, már tudták, hogy az AH-t el fogják adni, ezért levették a kérdést a napirendről. A regionális terjeszkedésük terve ugyanis nem sikerült, és az idén tovább is adták az AH-t a francia TDF-nek. Van viszont egy másik verzió is, amely szerint a franciák teljesen váratlanul adták a vételi ajánlatot a Swisscomnak, s bár a svájciak nem gondolkodtak az eladáson, az ár túl vonzó volt ahhoz, hogy ne fogadják el. Most újra felvetődtek a László Géza távozásáról szóló pletykák, ugyanakkor hivatalosan egyelőre csak annyi derült ki, hogy a svájciak által delegált menedzsereket franciák váltják fel, de a vezérigazgató tagja marad az új összetételű igazgatóságnak, és jelenleg az ösztönzési rendszerének megváltoztatásáról tárgyal az új tulajdonossal.
Az Antenna Hungária története
● 1990. január 1-jén a Magyar Posta szolgáltatási ágait részben új vállalatokba szervezték. A műsorszórás a Magyar Műsorszóró Vállalat feladata lett, amelyet 1992-ben Antenna Hungária Rt. néven 100 százalékban állami tulajdonú, egyszemélyes zárt részvénytársasággá alakítottak át.
● Az átalakulás után több önkormányzat is részvényekhez jutott a társaságban, 1994 májusában az állami vagyonkezelő nyilvános forgalomba hozatal keretében, kárpótlási jegy ellenében értékesített egy részvénycsomagot.
● 1998-ig a cég csak tévé- és rádióműsorok szórásával foglalkozott, akkor viszont a saját hálózatának átadása után belépett a távközlési piacra is.
● 1999. február 9-én a részvényeit bevezették a Budapesti Értéktőzsdére.
● 1999 végén a Vodafone magyarországi indulásakor a cég 20 százalékos részt jegyzett a leányvállalatban, később a Magyar Posta ugyanekkor szerzett 10 százalékos pakettjét is megvette.
● 2000-ben az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. értékesítési kísérlete kudarcot vallott, a dotcom lufi kipukkadása után beállt kedvezőtlen piaci környezet miatt.
● 2004 szeptemberében a cég Vodafone-részesedését a brit anyavállalat kivásárolta, miután az AH nem tudta tartani a lépést a folyamatos tőkeemelések során.
● A 2004 őszén indított újabb privatizációs kísérlet sikerrel járt, a Swisscom Broadcast AG 46,75 milliárd forintért a cég 75 százalék plusz 1 szavazatot megtestesítő részvénycsomagjának tulajdonosa lett. A svájci befektető később 100 százalékra növelte tulajdonrészét és 2006 februárjában a társaságot kivezette a tőzsdéről.
● 2007 májusában a francia TDF S.A. 80,7 milliárd forintért megvette a Swisscomtól a céget.
