A cég közleménye szerint a Tigáznak több mint 1,2 millió fogyasztója van – ebből 1,15 millió lakossági fogyasztó, amelyből 35 százalék nem fizet határidőre. Azonban sokan közülük az első vagy második fizetési felszólítás után rendezik tartozásukat.
A társaság adatai szerint az idén a második negyedévben 23 ezer esetben kellett a Tigáznak kikapcsolási eljárást kezdeményeznie szolgáltatási területén. Különösen Pest megyében magas a nem fizetők száma, itt az utóbbi négy hónapban, március és július között mintegy 10 ezer kikapcsolás vált esedékessé.
A Tigáz lehetővé teszi, hogy a fizetési problémával küzdő ügyfelek részletfizetést kapjanak, azonban ennek feltétele, hogy az első részletben a tartozás 50 százalékát ki kell fizetni, a fennmaradó összeget pedig maximum két alkalom során. Ez alatt pedig az aktuális számlákat határidőre kell kifizetni.
Amennyiben a fogyasztó a befizetési határidő után küldött két felszólításra sem fizet, a Tigáz szerelői leszerelik a gázmérőt – visszakötése a tartozás rendezése után több mint 10 ezer forintba kerül. Legrosszabb esetben, ha a nem fizető a gázmérőhöz hozzáférést is megtagadja, az ingatlan előtt elvágják a gázvezetéket, amelynek helyreállítása a százezres nagyságrendet is eléri.
