Gazdaság

A Fidesz leállítaná a MÁV Cargo eladását

A Fidesz felszólítja a kormányt és Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy haladéktalanul állítsa le a MÁV Cargo Zrt. privatizációját – mondta Fónagy János fideszes képviselő. A magyar vasút, a MÁV Cargo a stratégiai nemzeti vagyon meghatározó eleme, értékesítése sérti a nemzet, a gazdaság, az adófizetők érdekeit – vélte a volt közlekedési miniszter.

A képviselő emlékeztetett arra, hogy a világon, ezen belül Európában a vasút szerepe egyre növekszik. Nyugat-Európa rájött arra, hogy nem lehet a személy- és teherforgalmat kizárólag a közúton megoldani – mondta.

Fónagy János szerint a kormány a magyar vasút egyetlen üzletileg is eredményes üzletágát, a teherszállítását akarja privatizálni; ha a terv valóra válik, tovább súlyosbodik Magyarország kiszolgáltatottsága. Az Orbán-kormány volt közlekedési minisztere közölte: a MÁV Cargo privatizációja az európai nagy vasúti folyosók közötti versenyt is érinti. Magyarországot az észak–déli, illetve a kelet–nyugati európai vasúti folyosó egyaránt érinti. Az ország érdeke, hogy a vasúti forgalom Magyarországon keresztül bonyolódjon le. Szerinte nem véletlen, hogy a MÁV Cargo privatizációjára kiírt pályázaton indult 12 konzorciumban számos állami cég is van, és a szakmai, pénzügyi befektetők sem titkolják a versenyt a szállítási folyosókért.

A MÁV Cargo 3200 embert foglalkoztat, 13 ezer vagont birtokol, 2006-ban a teljes vasúti forgalom 83 százalékát, a teljes magyar árufuvarozás 20 százalékát bonyolította. 2006-ban 93 milliárd forint árbevétele volt a cégnek, amelyből 3 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el. Egy üzletileg eredményes vasúti teherszállításra a magyar gazdaságnak, a költségvetésnek szüksége van – mondta Fónagy.

A MÁV Cargo májusban kiírt kétfordulós nyilvános pályázatára az első fordulóban 12 konzorcium jelentkezett, az előminősítésen közülük kiválasztott öt pályázónak október 19-ig kell beadnia a kötelező ajánlatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik