Forrásfirtatók

Egy hazai beruházási pályázaton győztes francia cég eredetileg 60 milliárd forintért vállalt egy kivitelezést. A megbízást azonban továbbadta egy másik franciának, amely leszerződött egy líbiai vállalkozással, ez utóbbi pedig végül a munkát 28 milliárd forintért, magyarokkal végezteti el.

A példát ellenzéki körökben hozzák fel előszeretettel, ami mutatja, hogy miután döntő fázisába érkezett a tervezés az elkövetkező hét év uniós forrásainak felhasználásáról, a politikai viták is felerősödtek körülötte. A kormány július 25-én (lapzártánk után) döntött a kiemelt projektekről, azokról a nagy és egyedi, közhasznú beruházásokról, amelyeknek a költsége meghaladja az egymilliárd forintot, az igényelt támogatási összeg pedig az ötszázmilliót. (A régiók ajánlati listáján mintegy 550 projektötlet szerepelt 2 ezer milliárd forint értékben, a legkülönfélébb témakörökben.) Az elkövetkező napokban pedig Brüsszel ráüti a hivatalos pecsétet az operatív programokra, s ezáltal mintegy 200 új pályázat nyílik meg az év végéig.

TÖBB FRONTON.

Az ellenzéki támadások több fronton indultak meg. A kiemelt projekteket (már jóval a döntés meghozatala előtt) azzal bírálták, hogy hiába előzte meg a határozathozatalt többfordulós szakmai zsűriztetés, a térségi és gazdasági érdekeket mégis felülírja a politika. A Fidesz eleve vitatta, miért kell az uniós pénzekből közel 50 százalékos arányban elkülöníteni forrásokat olyan fejlesztésekre, amelyekről nem átlátható módon dönt a kormány, azaz kikerülnek a pályáztatási rendszerből. Másfelől azt kifogásolták, hogy a kiemelt programokról nem lehet tudni, mely vállalkozói érdekcsoportok jelennek meg a „közhasznúság zászlaja” alatt.

Az ellenzéki párt szakpolitikusa, Nógrádi Zoltán a Figyelőnek úgy fogalmazott: a regionális fejlesztési tanácsok döntéseiben az ellenzéki delegáltak elképzelései 15-20 százalékban jelennek meg. Bajnai Gordon, az uniós fejlesztésekért is felelős tárcavezető annyit elismert, hogy a regionális fejlesztési tanácsok és a kabinet tagjai is politikusok, így a politika szerepe megkerülhetetlen. Ám hangoztatta, hogy a kormány kizárólag a szakmailag kellően alátámasztott és az EU szempontrendszerének megfelelő javaslatokat fogadja el (a miniszter véleményét néhány kérdésről lásd külön).

A politikai elfogultság – egyaránt nehezen bizonyítható vagy cáfolható – vádjánál erőteljesebben fogalmazódik meg az a bírálat, miszerint a tervezésben háttérbe szorult a hazai kis- és középcégek támogatása, s a gazdaságfejlesztési és a regionális operatív programokon belül alacsony a vállalkozások által elnyerhető források nagysága. Nógrádi szerint „cementszagú” az egész Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT): olyan keret-
infrastruktúra-beruházások viszik el a fejlesztési pénzek jelentős hányadát, amelyek megvalósítására jobbára külföldi cégek kapnak majd lehetőséget. A politikus úgy látja, a programok sokkal inkább tükrözik az unió elvárásait, mint a magyar érdekeket.

A fejlesztési terv nagy nyertese kétségtelenül az építőipar lesz, s a hazai cégek főként a multik alvállalkozóiként rúghatnak majd labdába. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint ugyan álságos dolog lenne azt állítani, hogy az EU-támogatás nem tesz jót a gazdaságnak, hiszen minden megrendelés növekedést generál, ám Parragh László úgy véli: történelmi esélyt, kitörési lehetőséget mulaszt el az ország azzal, ahogyan a forrásokat felhasználja. A kamara az ÚMFT társadalmi vitára bocsátása óta kifogásolja, hogy miközben a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) a túlélésért küzdenek, addig az uniós pénzeknek csupán 10-15 százaléka jut nekik. Ezt az arányt meglátása szerint minimum a duplájára kellene emelni, s a vállalkozás-támogatáson belül legalább 50 százalékot fordítani közvetlen tőkejuttatási célokra. (A kormányzat szerint ugyanakkor összesen mintegy 1300 milliárd forintra, vagyis az ÚMTF-keret 19 százalékára számíthat ez a kör, amelyre külön odafigyelnek.) Parragh úgy fogalmazott: a hazai versenyszféra szereplőihez hasonlóan ő is keserű, mert úgy látja, a politikai szempontok túlzottan uralják a forrásfelhasználást. Közgazdasági értelemben már annak is nagyobb gazdaságdinamizáló hatása lenne szerinte, ha ezt a pénzt „kiöntenék az ablakon”, s bárki kaphatna belőle, azzal a feltétellel, hogy kizárólag magyarországi vállalkozásfejlesztésre fordíthatja.

Essősy Zsombor, a Magyar Pályázatkészítő Iroda (MAPI) ügyvezető igazgatója is úgy látja, hogy a szóban forgó keret kevéssé dinamizálja a gazdaságot. A közvetlen gazdaságfejlesztésre rendelkezésre álló összeg évente 50-80 milliárdra rúg, ami a KSH éves beruházási volumenre vonatkozó 3 ezer milliárd forintos adatának alig néhány százaléka. Az ő tapasztalatai szerint is csalódottan szemlélték a vállalkozók, hogy nagyon nehezen „jönnek ki” olyan pályázatok, melyek nekik szólnak. Az új, szigorú követelményrendszernek a 10 főnél többet foglalkoztató, több száz millió forintos, vagy több milliárdos éves bevételű, jó gazdasági adatokkal rendelkező cégek tudnak eséllyel eleget tenni.

A források azonban szűkösek: a mintegy 27 ezer, 10 főnél többet foglalkoztató cég közül az idén összesen
600-800-an nyerhetnek pénzt a nagyobb (30-50 millió forint feletti) beruházásokhoz. A támogatási filozófiát ugyanakkor nem bírálta a MAPI vezetője: mivel a versenyképesség növelése a cél, valóban a prosperáló, exportra termelő, jó adó- és járulékfizető cégeket érdemes támogatni. Más kérdés, hogy mi lesz a sorsa a többi kkv-nak, amelyek a fő hazai munkaadók, az összes alkalmazott 68 százalékát foglalkoztatják. Ezek támogatására indul el ősszel a kedvezményes hitelezési konstrukciót kínáló Jeremie-program (Figyelő, 2007/26. szám), azonban Essősy tapasztalata szerint a magyar vállalkozói kultúra még nem tart azon a szinten, hogy a pályázók jobban örüljenek egy kölcsönnek, mint a vissza nem térítendő pénzeknek.

Parragh László szerint a politikai szempontok uralják a pénzelosztást.

KIRÍVÓ ÜGYEK. Sok potenciális pályázó kedvét amúgy is elveszik azok a kirívó ügyek, amelyekről informális úton terjednek a hírek. Egy, az agrártárcánál 2006-ban a tisztségéből felmentett, uniós pályázatok elbírálásában közreműködő szakértő például végighívogatta a pályázókat, s azt ígérte, ha fizetnek neki egy 500 ezertől 1 millió forintig terjedő összeget, akkor elintézi, hogy nyerjenek. „Volt, aki fizetett, volt, aki nem” – mesélte a Figyelőnek egy neve elhallgatását kérő pályázó, aki utóbb tudta meg: az agrárpályázati szakértő azt követően kereste meg őket, hogy a szakmai bizottság már támogatásra alkalmasnak ítélte beadványukat.

Egy ugyancsak névtelenséget kérő fővárosi pályázatíró cég vezetője arról számolt be lapunknak, hogy az elmúlt években egyik-másik informatikai pályázaton enyhén szólva „homályos” bírálati szempontok alapján lehetett nyerni. Nemcsak a pályázatírók, hanem a dokumentumokat benyújtó projektgazdák, azaz a vállalkozók is tudták: annak van esélye, aki szerepel a listán. „Ott pedig az szerepelt, aki hajlandó volt a megnyert támogatási összeg bizonyos hányadát egy bizonyos címre eljuttatni” – fogalmazott informátorunk.

Az igazsághoz tartozik ugyanakkor, hogy a visszaélésgyanús esetek csupán a töredékét teszik ki az összes pályázati döntésnek. Ezt forrásaink is elismerték, ám mint megjegyezték, néhány ügy is elég ahhoz, hogy rossz fényt vessen az egész rendszerre. A pályázókban pedig erőteljesen él tovább az a feltételezés, hogy nyerni csak kapcsolatokkal vagy pénzzel lehet.

Bajnai Gordon miniszter az EU-forrásokról és a pályázatokról A kiemelt projektekről „Nincsenek jobboldali, meg baloldali utak, sem jobboldali vagy baloldali turisztikai beruházások; a kormánynak érdeke, hogy fejlődjön az ország, ezért a legjobb megvalósítható, az adott térség fellendülését szolgáló ötleteket támogatja. A régióknak is az az érdekük, hogy megvalósítható, növekedést generáló projekteket terjesszenek fel. A kabinet asztalára egyébként összesen mintegy 800 javaslat került, s ezeknek kevesebb mint fele kapott zöld utat. Egy részükre, mivel egymáshoz hasonló standardizálható igényt tartalmaznak, külön pályázatot írunk ki, hogy versenyben méretődjenek meg.” A projektek megvalósulásáról „Az elfogadás után sem automatikus a megvalósulás. Megvizsgáljuk, hogy nem tervezték-e felül a projekteket. Az első két évben, azaz 2008 végéig összesen 2780 milliárd forint használható fel, ennek mikéntjét tartalmazzák a rövid távú akciótervek. Utóbbiak – amelyek meglétét nem követeli meg az EU, azokat az üzleti életből importálta a kormány – operatív programonként tartalmazzák, mikor, milyen pályázói körre, miféle feltételekkel és milyen keretösszeggel írnak ki pályázatokat.” A források elosztásáról „Sokféle szempontra kellett tekintettel lenni, az eddigi eredmények igazolják a választást. A vállalkozókat nem riasztotta el a 8-15 százalékos árbevétel-növekedést megkövetelő szigorú üzleti feltétel, s a turizmusra szánt kerettel együtt összességében a források 20 százaléka a gazdaságba áramlik, ami egyáltalán nem mondható kevésnek. Az eddig kiírt pályázatokat egyébként többszörösen túljegyezték, s a 41 milliárd forint támogatás 180 milliárdnyi beruházást generál.” A visszaélésgyanús esetekről „Sok változtatás történt, hogy a gyanú árnyéka se vetődjön a források elosztására, ugyanakkor nem vagyok naiv: számítani lehet arra, hogy ennyi pénz megmozdít rengeteg rosszhiszemű embert is. Én is hallottam arról, hogy bizonyos vezetők nevével visszaélve a pályáztatásban részt vevők ajánlatokat tettek a pályázóknak, ezért ha bárki konkrét bejelentést tesz, szigorúan kivizsgáltatjuk. A transzparenciát szolgálja egyébként, hogy a bírálati jegyzőkönyvek megtekinthetők, s a bizottságokban civil szakértők is ülnek.”