Gazdaság

A hőségben kukoricát lopnak a vaddisznók

A rekkenő hőség megviselte a magyar vadállományt is, ám jelentősebb elhullást nem észleltek a vadászok – közölte az Országos Magyar Vadászati Védegylet ügyvezető elnöke. A vaddisznók a kukoricaföldeken keresnek lédús táplálékot.

A nagy melegben a vad is lényegesen több folyadékot fogyaszt, ezért a vadásztársaságok itatták az állatokat. Élelmet még találtak, külön takarmányozásra így nem volt szükség. A nagyvadak – szarvas, vaddisznó – ugyanakkor általában behúzódtak a mezőgazdasági területekre, hogy lédús táplálékot találjanak, ezért elsősorban a kukoricatáblákban tettek kárt – mondta Pechtol János.



A hőségben kukoricát lopnak a vaddisznók 1

Kismalac, kismalac – kukoricázni készül (forrás MTI)


A szakember szerint emiatt az idei vadkár nagyobb lehet az átlagosan évi 1,5 milliárd forintnál. Pechtol János szerint ugyanakkor ezeket a kártételeket nehéz lesz majd bizonyítani, mivel a kukoricatermés lényegesen kevesebb lesz a megszokottnál. A szélsőséges időjárás az állatok életritmusát is befolyásolta, amit az is mutat, hogy az őzek üzekedése már július közepén megkezdődött. Erre elsősorban az autósoknak kell fokozottan figyelniük, mivel az őzek váratlanul esetenként a közutakon is felbukkanhatnak.

Korábban Benedek Fülöp az agrártárca területért felelős szakállamtitkár elmondta: a 2006–2007-es vadászati szezon – amely február végén fejeződött be – árbevétele mintegy 15 milliárd forint körül alakult, szemben az előző évi 14 milliárd forinttal. Ez mintegy 7-8 százalékos bevétel-növekedést jelentett, és 5-6 százalékkal haladta meg reálértékben az előző évi árbevételi szintet.

Az idén a szakállamtitkár további 6-8 százalékos árbevétel-növekedésre számít. A vadászathoz kapcsolódó – például a vendéglátással kapcsolatos – szolgáltatások éves árbevétele átlagosan további 3-5 milliárd forintot tesz ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik