Gazdaság

Terjeszkedik a takarítóipar

Egy év alatt 20 százalékkal bővült, tavaly 500 milliárd forintot ért el az épülettakarítási piac – közölte Pozsonyi Zoltán, a MATISZ elnöke.

Az alig egy évtizede létező iparág az idén is tartós, dinamikus növekedését jórészt az teszi lehetővé, hogy egyre kevesebb vállalat végzi saját maga a takarítást. Míg hat évvel ezelőtt a cégek 60-65 százaléka, addig mára 85 százaléka szerződött külső, takarításra specializálódott cégekkel.

A piac bővülésének hátterében áll az is, hogy nő a takarítandó felületek száma. A nagy üzletközpontok és irodaházak terjedése miatt évről évre több millió négyzetméterrel több felületet kell megtisztítani, ráadásul egyre kevesebb idő alatt – mondta Pozsonyi.

Példaként szolgálnak a multiplex mozik: a MATISZ adatai szerint van olyan pláza, ahol naponta 25 köbméter pattogatott kukoricát kell összeszedni a sorok közül, akár 150 darab rágót is le kell vakarni a székekről, és 200 liter üdítőt felporszívózni a szőnyegről – mindezt a pár órás zárvatartási idő alatt.

Pozsonyi Zoltán megjegyezte, hogy folyamatosan emelkedik az elvárt munka minősége, főként a bevásárlóközpontokban, itt a tisztaságot folyamatosan szinten kell tartani. A piacon 20 nagy cég és több kisebb vállalkozás foglalkozik takarítással, illetve eszköz- és vegyszergyártással. Az elnök az iparágban dolgozók számát 600-800 ezerre becsülte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik