Gazdaság

Mol: inkább az oroszok

Az oroszokkal való együttműködés sokkal több előnnyel járna a Mol számára – mondta a Figyelőnek adott interjújában Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató, aki továbbra is visszautasítja az OMV bármilyen közeledését.

A Figyelőnek adott interjúban Hernádi Zsolt többek között elmondja, hogy véleménye szerint a magyar politika jól reagált az osztrák OMV felvásárlási kísérleteire azzal, hogy határozottan kiállt a magyar társaság mellett, s elutasította az osztrák „nyomulást. Az elnök-vezérigazgató a hasonló esetek elkerülése végett szívesen látna olyan törvényi szabályozást, ami eleve gátat vetne a nemzetbiztonsági szempontból kockázatot rejtő felvásárlásoknak, ahogy ezt az Egyesült Államokban is teszik.


Hernádi egyébként úgy véli, alapvetően két ok miatt volt elfogadhatatlan az OMV tulajdonszerzési szándéka. Egyrészt az osztrák társaság hatékonyságban elmarad a Moltól, ami ezért visszalépést jelentett volna a társaság, s főleg a részvényesek számára. Másrészt az is előnytelen, hogy az OMV felerészben két állam tulajdonában van.


A sajátrészvény-vásárlásnak egyedül az eladósodottság mértéke szabhat határt az elnök-vezérigazgató szerint, aki a Figyelőnek adott interjúja végén jelenti ki: „Ha őszinte akarok lenni, egy orosz együttműködés sokkal több előnnyel járna, és versenyjogi akadályokba is sokkal kevésbé ütközne.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik