A WatAir nevű rendszer a levegő páratartalmát vonja ki, méghozzá olcsó, és akár a fejlődő országokban is elérhető anyagok alkalmazásával.
Munkájuk során a kutatók abból indultak ki, hogy a sivatagokban is élnek a levegő még oly alacsony páratartalmát is hasznosító, azt folyékony vízzé alakító élőlények: a vízcseppeket a szárnyfedőjükön összegyűjtő bogarak, vagy azt a leveleiken lecsurgató növények. Ezeket utánozva pedig sikerült egy fóliákból álló vízgyűjtő megoldást fejleszteniük, amely a napszakok hőmérséklete közötti különbséget kihasználva képes a levegőben lévő víz kondenzálására. A fordított piramis formában felállított szisztémát úgy tervezték, hogy abban elkülönüljön a port és az egyéb szennyező anyagokat – például a rovarokat – tartalmazó, valamint a tiszta, iható víz; az előbbit így öntözésre, az utóbbit pedig emberi fogyasztásra használhatják. A kísérletek során az izraeli tesztek helyszínén 30 négyzetméternyi WatAir naponta mintegy 50 liter vizet gyűjtött össze, ám a kutatók egyszemélyes, és akár egész falvak ellátására is alkalmas méretű változatokat is kipróbáltak már. Mi több, újabban napelemekkel kombinálnák a fóliákat, amelyek így nappal erőműként, éjjel pedig kútként működnének. A találmányt a tervek szerint elsősorban Afrikában és Indiában terjesztenék.
