Gazdaság

Repedezik a balatoni bringakörút

A hidakból szögek állnak ki, felverte a gaz, repedezik a burkolat – állami segítség nélkül a települések nem tudják fenntartani a külterületükön futó szakaszokat.

A balatoni bringakörút 2005-re épült ki 1,5 kilométer híján, fele részt kisforgalmú közutakon, felerészt kiépített kerékpárutakon haladva. Esetenként rosszul kitáblázott, több helyen állapota leromlott, repedezik a burkolata, felverte a gaz, és akad olyan hídja, amelynek deszkáiból szögek állnak ki – számolt be az utak jelenlegi állapotáról Csákvári Árpád, a Balatoni Regionális Intéző Bizottság tagja.

A Balatoni Szövetség alsóörsi elnökségi ülésén több balatoni polgármester sérelmezte, hogy nincs lehetősége a bicikliút ráeső szakaszán a hibák garanciális kijavíttatására, mivel a külterületek többségében a megyei közútkezelők voltak a beruházások megrendelői. A karbantartásához, szükségessé váló felújításához nem jár, és pályázatokon sem nyerhető állami támogatás, az önkormányzatok többségének pedig kevés az önereje ezeknek a költséges feladatoknak a megfelelő ellátáshoz – derült ki a hozzászólásokból.

Balázs Árpád, a szövetség elnöke leszögezte, a szövetség elvi álláspontja, hogy a települések közti bicikliút szakaszok karbantartása állami feladat kell legyen, amely igényt szerepeltetni kívánják a memorandumban. Az elnök a kialakult helyzet mielőbbi kezelésére áthidaló megoldásként a régi balatoni közmunkaprogram folytatását ajánlotta.

Hozzátette, a kerékpáros életmód reneszánszát kezdi élni, ezért nem mondhat le az üdülőrégió a további fejlesztésekről sem; a kerékpárutak Kis-Balaton felé történő kiépítéséről, továbbá a bicikliturizmust szolgáló pihenők, szervizek és egyéb szolgáltatások biztosításáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik