Gazdasági elemzők szerint évente 1000 milliárd forint adó- és járulékbevételtől esik el a költségvetés a fekete- és szürkegazdaságban eltűnt jövedelmek miatt – mondta a kormányfő. Az összeg nagyságának érzékeltetésére hozzátette: a legálisan működő vállalkozások évente 500 milliárd forint társasági adót fizetnek. „Ha ez az összeg befolyna, akkor tíz százalékponttal lehetne csökkenteni a járulékterheket, és szóba jöhetne az áfa csökkentése is” – mondta.
Benyújthatják az igényeiket
Gyurcsány Ferenc jelezte: arra kérte a vám- és pénzügyőrség, az APEH, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetőit, hogy a mostani költségvetési szakaszban rögzítsék, 2010-ig milyen további erőforrásokra és szabályozási lépésekre van szükség annak érdekében, hogy a feketegazdaság felszámolásának tempója ne lassuljon.
A miniszterelnök az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál tapasztaltakra kitérve „rendszerváltásnak” minősítette azt a folyamatot, amelynek keretében valamennyi biztosított adatait illetve befizetéseit korrekten nyilvántartják. Jelezte: az átmenet hosszú lesz. „Hetente 6-8 ezer ember jogviszonyát sikerül tisztázni” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Hangsúlyozta: az OEP szűrje ki a potyautasokat a járulékot nem fizetők köréből, és ezáltal vegye le a normális járulékfizetőkről a felesleges terheket.
Már 11 ezer vagyonosodási vizsgálat volt
Az idei évre ígért 10 ezer vagyonosodási vizsgálat már 11 ezernél tart – jelezte a miniszterelnök, hozzátéve, hogy az eddig jegyzőkönyvvel lezárt vizsgálat során feltárt adóhátralék meghaladja a 20 milliárd forintot. A vagyonosodási vizsgálat során feltárt átlagos adóhátralék meghaladja az ötmillió forintot. A feladatokat ismertetve Gyurcsány Ferenc a hamisított termékek elleni „kőkemény fellépést” vár el a vám- és pénzügyőrségtől.
A megbeszélésen részt vett Veres János Pénzügyminiszter, Mózs Elek, a vám- és pénzügyőrség országos parancsnokának helyettese, Szikora János, az APEH elnöke, Papp István, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke és Psotta Tibor, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgató-helyettese.
Fidesz: a kormány csak szavakban harcol
„A kormány csak szavakban harcol a feketegazdaság ellen, tetteiben azonban éppen a feketegazdaság malmára hajtja a vizet” – mondta Mádi László, a Fidesz országgyűlési képviselője.
A kormány alkalmatlan, megszorításokra épülő gazdaságpolitikája helyett az adók és járulékok csökkentésére, a kis- és középvállalkozások támogatására, valamint a gazdasági növekedés útjában álló akadályok elhárítására van szükség. Fel kell számolni a hatalmas mértékű korrupciót és bürokráciát – fogalmazott.
