A Rába a FÁK stratégiai piacokon komplett futóműveket és futómű-komponenseket értékesít, ahol legfontosabb partnerei többek között a LiAZ, a PAZ és a KAAZ, a GAZ-csoport autóbusz-divíziójának tagjai. A Rába Futómű Kft. az idei évben is folytatja a FÁK-régióban a korábbi években megkezdett dinamikus növekedést. A GAZ-csoporttal – a régió egyik kiemelt vevőjével – most aláírt, 67 millió eurós összértékű többéves beszállítói keretszerződés szerint a Rába alváz- és hajtáslánc lemeket, futómű-, felfüggesztési és kormányzási rendszereket szállít partnereinek.
A már aláírt szerződésekkel együtt a 2007-es évben a Rába Futómű Kft. 24 millió eurós összforgalomra számít a FÁK-régióban, mely közel 15 százalékkal haladja meg a 2006. évi FÁK-piaci árbevételt, és az elmúlt éveket jellemző két számjegyű növekedés folytatását vetíti előre.
Robbanás az árfolyamban
A Rába részvényeinek árfolyama pozitívan reagált a hírre, a papírok délben már közel 3 százalékos pluszban álltak, 2245 forinton. A Rába papírjai ez elmúlt napokban is jelentősen drágultak, a keddi, 2,2 százalékos korrekciót követően. A Rába a kisebb papírok közül az elmúlt időszak egyik kedvence volt a Budapesti Értéktőzsdén, az elmúlt három hónapban így a társaság több mint 20 százaléka került új tulajdonosok kezébe. Legutóbb akkor rakétázott a papír árfolyama, amikor a Trigon Active Alpha Fund észt alap jelentette be, hogy befolyását 10 százalék fölé növelte a győri cégben: ezt 13 százalékos drágulás követte a részvények árában. A Rába részvényei egy évvel ezelőtt még 900 forint alatti árfolyamon álltak.
