Gazdaság

Milliós madarakat kaszálnak el az aratók

A hetekkel korábban kezdődő aratás veszélyezteti a még fejletlen túzokcsibéket: a fokozottan védett madár fiókái a melegtől nem nőnek gyorsabban, így a túzokvédelmi szakemberek próbálják menteni az arató- és kaszálógépek előtt lapuló fiókákat – közölte az MME.

Az egész világon veszélyeztetett túzok előszeretettel fészkel agárterületeken, főleg lucerna- és gabonatáblákban, ahol egyszerűen egy talajmélyedésbe rakja tojásait. Április végétől három hónapig a túzokszaporulatra különösen ügyelnek a természetvédelmi szakemberek, mert vegyszerezés közben a traktorkerekek, betakarítás idején pedig a kaszák veszélyeztetik a ritka madár tojásait és fiókáit – írja a Magyar Madártani Egyesület (MME).



Milliós madarakat kaszálnak el az aratók 1

A világ legnagyobb röpképes madara lehet belõle (fotó: MME/Lóránth Miklós)


A Kiskunságban – a legnagyobb hazai túzokélőhelyen – idén sok fióka kikelt, ami már önmagában is nagy eredmény. A tojások túlélték a tavaszi mezőgazdasági munkálatokat, nem fedezték fel a ragadozók, nem törték fel a varjak, sikeresen kikeltek belőlük a fiókák, de az igazi megpróbáltatás az aratással kezdődik.

Ösztönük a vesztük

A pár hetes túzokcsibék most még nagyon kicsik, egyelőre nem tudnak repülni, csak futkosnak a barázdák között. Ha ilyenkor valami veszélyezteti a családot, a tojó kiadja a parancsot: lapíts! és a fiókák, kiváló rejtőszínüknek köszönhetően egy szempillantás alatt láthatatlanná válnak. A tojó elrepül, de később, a veszély elmúltával visszatér, hisz ebben az időszakban nagyon erősen kötődik fiókáihoz.

A mentés igen bonyolult: ha a kombájnból észreveszik a felrepülő tojót, gyakran hiába meresztik a szemüket, úgy látják, hogy a gép előtt nincs semmi. Ha ilyenkor továbbmennek, nagy eséllyel lekaszálják a túzokcsibéket. A legjobb, amit tehetnek, hogy egy kerülővel, körülbelül egy hektárt kihagynak az aratásból ott, ahol a madarat felrepülni látták, mert szinte biztos, hogy a röpképtelen csibék is ott lapulnak valahol. Ha ily módon sikerült megfelelő védőzónát kialakítani, akkor a tábla többi részében zavartalanul folyhat az aratás, a tojó pedig visszatérhet, és biztonságos helyre vezetheti a kicsiket.

Egymilliárd védelemre

A túzokcsibék eleinte kizárólag apró gerinctelen állatokkal táplálkoznak, később pedig, mint a kifejlett madarak, zöld növényeket, gyom- és gabonamagvakat, rovarokat, férgeket, csigákat, apró rágcsálókat, gyíkokat is esznek. Egészen egy hónapos korukig csak gyalogolni tudnak, 4-5 hetesen kezdik a szárnypróbálgatást, és 6 hetesek, amikor már képesek odébbröppenni egy másik táblába, ha veszélyt éreznek.



Milliós madarakat kaszálnak el az aratók 2

Méltóságteljes megjelenés (fotó: MME/Motkó Béla)


Magyarországon él Közép-Európa legerősebb túzokállománya, mintegy 1300 példány. A LIFE túzokvédelmi program jelenleg a legnagyobb uniós támogatású természetvédelmi program Magyarországon, amely több mint egymilliárdos költségvetéssel gazdálkodik. A túzok (Otis tarda) a mérsékelt övi füves puszták lakója, s egyben Európa legnagyobb testsúlyú röpképes madara.

A tojók súlya 4-6 kg, az öreg kakasoké akár a 16 kg-ot is elérheti. Kontinensünkön, az egykor összefüggő élőhelye feldarabolódott, s mára Nyugat-Európa legtöbb országából – Spanyolország és Portugália kivételével – kipusztult. A túzok világszerte veszélyeztetett faj, több nemzetközi egyezmény védelme alatt áll, Magyarországon pedig a legmagasabb védelmi kategória óvja: fokozottan védett, természetvédelmi értéke egymillió forint.

A túzok hazai állománya az elmúlt évtizedekben jelentősen megfogyatkozott, a korábbi 3000-ről 1200-1300 példányra csökkent. A csökkenésért legfőképpen az intenzív, nyereségorientált mezőgazdasági termelés tehető felelőssé, bár az állomány összeomlásában kétségkívül nagy szerepe van a vonulási veszteségeknek is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik