Goethét tartják az egyik első újkori turistának. A német költőfejedelem 1786-os és 1788-as itáliai útja volt az a romantikus – és akkoriban még cseppet sem veszélytelen – kaland, amely lökést adott az európai felsőbb körök utazásainak. Nála jóval nyersebb stílusú külföldi vendég volt nem sokkal később Napóleon Bonaparte, aki több mint 800 ezer katonája élén vonult Egyiptom ellen, hogy sikertelenül kísérelje meg 1798-99-ben megtörni a britek ottani hatalmát. Amikor a sivatagból Kairó felé tartó seregek élén Napóleon megpillantotta Gíza piramisainak távoli sziluettjét, a feljegyzések szerint a következő elragadtatott és áhítattal teli szavakkal fordult az embereihez: „Katonák, negyven évszázad tekint le rátok!” Mindezek után nem másnak, mint a későbbi francia császár archeológusának, Vivant Denonnak köszönhető, hogy a Nílus vidékének híre eljutott az öreg kontinens szívébe. Némi történelmi érdekesség, hogy a két XVIII. századi „nagy utazó”, Goethe és Napóleon 1808-ban személyesen is megismerkedett egymással, mégpedig Erfurtban, ahol a francia diktátornak I. Sándor orosz cárral volt randevúja.
FÜRDŐNOSZTALGIA. Napóleon korában azonban a nyaralás egyik elsődleges célja nem a világlátás, hanem a gyógyulás volt. Kereken három évszázada, hogy a Habsburg I. József császár 1707-ben a szabad királyi városnak járó összes privilégiummal felruházta Karlsbadot, a mai Karlovy Varyt. Utódai közül előszeretettel kereste fel a városkát többek között Mária Terézia és II. József is, de annak idején Nagy Péter orosz cár is kétszer kúrálta magát e helyütt. Ők, miként a Karlsbadban szintén megfordult zeneszerző-óriás, Johann Sebastian Bach a XVIII. század elején még megcsodálhatták „Károlyfürdő” barokk karakterét, amely azonban 1759-ben pusztító tűzvésznek esett áldozatul. Az erdőkkel körülölelt völgyben elterülő városkát ügyes építészek hamarosan korát megelőzően modern, klasszicista stílusú egészségügyi és szórakoztató központtá varázsolták. Az ivó- és fürdőterápia mellett a friss levegőn való sétálást is divatba hozó David Becher doktor egy kis bálozásért, flörtért, sörözésért sem rótta meg pácienseit, akiktől arrafelé már 1795-ben szedtek üdülési adót. Mindezek nyomán a prominens személyiségek a jótékony hatású víz – no meg a kaland, és persze egy helyi patikus, Josef Becher által 1807-ben alapított gyárban ott előállított Becherovka keserűlikőr – kedvéért a XIX. században is tódultak Karlsbadba. Megfordult a K. und K. romantikájából egyébiránt a harmadik évezredre is sokat átörökítő csehországi üdülőhelyen Goethe, Schiller, Beethoven, Chopin és Paganini éppúgy, mint Metternich, Marx, Brahms, Wagner, Liszt és a magyar „vörös gróf” Károlyi Mihály. Sőt, hét nyáron át ott kezeltette epebántalmait Arany János is.
SZIGETEK VONZÁSÁBAN. A városban az idő előrehaladtával szaporodtak az elegáns fürdők, a sétautak, a korzózásra rossz időben is alkalmas kolonnádok, a szállodák. E helyütt ma az új orosz pénzarisztokrácia és a nyugat-európai nyugdíjasok költik pénzüket, a hajdani „békebeli” időkben azonban cárok és unatkozó aranyifjak töltötték ott a vakációjukat. Igaz, az Osztrák-Magyar Monarchia szülötte, Adolf Hitler 1938-ban maga is vendégeskedett Karlsbadban, de az ő kedvenc nyaralóhelye a Salzburgtól délnyugatra fekvő Obersalzberg volt, amit a náci érában erőteljesen modernizáltak, fejlesztettek.
Ami a világ hét legfejlettebb gazdasága és Oroszország, azaz a G8 vezetőinek június eleji csúcstalálkozója elleni tüntetőket illeti, ők nyilván nem nyaralni mentek a balti-tengeri Heiligendammba. Ezzel együtt e városka büszkélkedhet a legrégebbi németországi tengerparti üdülőhely címével. Egy bizonyos Samuel Gottlieb Vogel, aki I. Ferenc Frigyes mecklenburg-schwerini herceg háziorvosa volt, Angliában járva tanulta meg, hogy a friss levegő és a sósvíz jótékonyan hat a szervezetre, s e tudással felvértezve ő volt az, aki rávette az uralkodót a fürdő alapítására. A XVIII. század végén felhúzott első „Kurhaus” mellett hamarosan luxuspaloták, szalonok épültek, és az 1800-as évekre teátruma, kaszinója, ügetője is lett Ostseebad-Heiligendammnak. Busht, Blairt, Merkelt, Sarkozyt, Putyint és „társaikat” megelőzően a régmúltban erre vakációzott Nelson admirális és a napóleoni harcokban szintén bátran küzdő porosz generális, Blücher is. A tehetős polgárság, bohém értelmiség hamar megkedvelte a hajóval, közúton és vonattal egyaránt könnyen megközelíthető fürdővárost.
Az első világháború végén hollandiai emigrációba menekült, és 1941-ben ott elhunyt II. Vilmos német császárt, illetve Thomas Mann Nobel-díjas írót a közös anyanyelven kívül talán csak az Ostsee szeretete kötötte össze: mindketten imádták Travemündét, Lübeck fürdővárosát, amelynek idegenforgalma immáron két évszázadra tekint vissza. Az Északi-tenger klasszikus fürdőhelyét, a Norderney szigetét viszont olyan rangos személyiségek választották üdülésük helyszínéül, mint Otto von Bismarck, az első német kancellár, valamint költő kortársa, Theodor Fontane.
A felső tízezer azonban már a XIX. században felfedezte, hogy kellemesebb meleg klíma alatt fürdőzni, mint a Balti-tenger jóval hűvösebb habjaiban. Az egyik déli kedvenc a Portugáliához és Marokkóhoz egyaránt közel eső Madeira lett. A Szent Ilona szigeti száműzetésébe tartó Napóleon is megpihent e portugál szigetecskén, s ezen a napsütötte tájon kúrálta tüdőpanaszát a fiát – a szeretőjével, Maria von Vetserával együtt máig tisztázatlan körülmények között pisztolygolyó által elhunyt Rudolf trónörököst – gyászoló Erzsébet (azaz Sissi) királyné is, ha éppen nem a Bécshez közelebb eső, Budapest melletti Gödöllőre menekült. (Erzsébet 1861-ben és 1877-ben Korfun is hosszabb vakációt töltött.) Majd a Habsburgok utolsó uralkodója, I. Károly császár – IV. Károly néven magyar és cseh király – éppen 85 esztendeje, keserű emigrációban szintén Madeirán élte utolsó napjait és a szigeten hunyt el. A későbbi társasági élet színes figurái voltak az Atlanti-óceánban pompázó földdarabkán Winston Churchill éppúgy, mint honfitársa George Bernard Shaw és a – Szabó István Mefistójában megelevenedő – német színészóriás, Gustav Gründgens is.
Viktória, aki 63 évig volt Anglia királynője, s 1876-tól India császárnője is, a francia Cőte d’Azurön pihent a legszívesebben: a teleket egész udvartartásával a Hyères nevű városkában töltötte. Ami pedig a most 81 esztendős II. Erzsébet brit uralkodó leghíresebb vakációját illeti, azt férjével, Fülöp herceggel 1952-ben Kenyában abszolválta. Az afrikai országban érte ugyanis apja, VI. György halálának – egyben saját királynővé válásának – a híre. A fővárostól, Nairobitól két-három órányi autóútra lévő közkedvelt Thika üdülőfalu Treetops nevű hoteljében máig él a szobájába nyugovóra térő és másnap már uralkodóként felébredő Erzsébetről akkor született híres mondás: „Hercegnőként ment fel, és királynőként jött le.”
ABBÁZIA VARÁZSA. A szűk elit példáját követve a XIX. század végén az iparos, kereskedő, gazdálkodó középosztály is felfedezte magának az idegen tájak varázsát. A széltől védett adriai Abbázia (Opatija) a K. und K. arisztokrácia kedvelt téli üdülőhelye volt, s a lágy klímával párosuló romantika a Monarchia megszűnése után is csábította a pénzes polgárokat a Jugoszláv Királyságba. Voltak persze Balkánnál távolabbra merészkedők, így például Makszim Gorkij orosz író Nápoly és Capri szerelmese volt, de Velence is mágnesként vonzotta a hatalom és a kultúra prominenseit. Sissi királynétól a brit királyi család tagjain keresztül Ernest Hemingwayig hosszú a lagúnák városát „meghódítók” névsora. Ám mámorítóan kék ég és tenger várta a turizmus úttörőit a Baleári-szigeteken is.
Ahogyan várja ma is: a spanyol szigetvilág gyöngyszemeként emlegetett Mallorcán napjainkban I. János Károly spanyol király és famíliája törzsvendégnek számít, miként otthon van arrafelé a hajdani teniszsztár Boris Becker és a hollywoodi élő legenda, Michael Douglas és neje Catherina Zeta-Jones is. Ám ők már a jelen, aminél érdekesebb a múlt, hiszen zseniális képeket festett e hegyvidéki környezetben Joan Miró – műterme múzeumként látogatható -, s nagybetegen komponált e földközi-tengeri szigeten Chopin is, amiről szeretője, az írónő George Sand Egy tél Mallorcán című regényében írt részletesen.
Persze már a letűnt időkben sem csupán Európa üdülői voltak a társadalmi elit kizárólagos nyaralóhelyei. A hajóközlekedés felgyorsulásának hála, a XX. század elején már a távoli úti célok elérése sem volt végtelen sok időt felemésztő szórakozás. Különösen divatos volt Szingapúr, e brit koronagyarmat, ahol elhíresültek az író W. Somerset Maugham whisky-orgiái. Ám vakációzott ebben a Budapestnél alig méretesebb, indiai-óceáni törpeállamban a korszak két színészóriása, Ava Gardner és Charlie Chaplin is, az első világháború küszöbén pedig ott pihent Hermann Hesse német író.
A címlap-összeállítást Csák Csongor, Halaska Gábor,Kitzinger Szonja, Mogyorósi Géza, Torontáli Zoltán készítette.Szerkesztők: Mártonffy Zsuzsa, Simon Ernő
