Gazdaság

Kóka: július 1-jétől működik a MÁV Start

Minden feltétel összeállt ahhoz, hogy a MÁV személyszállítási üzletága, a MÁV Start megkezdje önálló működését július elsején – mondta Kóka János.

A gazdasági és közlekedési miniszter szerdán a MÁV és a MÁV Start vezetőivel folytatott munkamegbeszélést követő sajtótájékoztatón, Budapesten kérdésre válaszolva elmondta: a Magyar Vasúti Hivatal és a vasúttársaság vezetőitől azt a tájékoztatást kapta, hogy a MÁV Start engedélye az indulásra meglesz.

A miniszter bejelentette, hogy a MÁV Start Zrt. vezérigazgatói feladatainak ellátására Mosóczi László vezérigazgatónak 2007. július 1-jétől 2008. március 31-ig szól a megbízatása, 2008 elején a poszt betöltésére nemzetközi pályázatot írnak ki.

Kóka János hangsúlyozta: a MÁV Start mostani vezérigazgatójának feladata a társaság működésének elindítása, illetve az utazási komfort javításának biztosítása.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik