A magánkézbe kerülő ÁAK 35 évre koncesszióba kaphatná a hazai autópályák üzemeltetését, amit egy alkalommal 17 évre meg lehetne hosszabbítani. Mindennek azonban lassan nem sok értelme marad. A társaság ugyanis a különféle minisztériumi döntések, politikai javaslatok nyomán mindent elveszíthet, amiért akár érdemes lenne pénzt áldoznia egy befektetőnek.
Legértékesebb „kincsét”, az M5-öst üzemeltető Alföld Koncessziós Autópálya (AKA) Zrt. negyvenszázalékos üzletrészét a gazdasági tárca május végi döntése szerint el kell adnia. Így azok a befektetők, akik az évente 2,5 milliárd forint hasznot termelő M5-öst üzemeltető cég miatt érdeklődtek az ÁAK iránt, feltehetően már hátat is fordítottak a még ki sem írt privatizációs pályázatának. De a befektetők kedvét szegheti az is, hogy egyre bizonytalanabb: osztanak-e lapokat az ÁAK-nak a magyarországi autópályák elektronikus útdíjrendszerének kiépítésénél, illetve üzemeltetésénél.
Akárhogy is, az ÁAK „kiürítése” alaposan leegyszerűsíti a gazdasági tárca döntését a cég eladásáról. A megfogalmazott privatizációs lehetőségek közül ugyanis csupán egy, a legkedvezőtlenebb végrehajtására maradt lehetőség. Az AKA-részesedésétől és az ED-ellenőrzés jogától megfosztott ÁAK a szakértők szerint a vártnál szerényebb befektetői érdeklődésre tarthat számot. A társaság kis mérete nem teszi lehetővé a gazdaságos, hosszú távú működést, a tőzsdén pedig a külföldi felvásárlók, spekulánsok könnyű prédájává válhat.
