Gazdaság

Veres: ötpárti vita indul az államháztartásról

Az államháztartás átalakításában érdemi korrekció történt az elmúlt egy évben: a hiány jelentősen csökkent, és megindultak a strukturális reformok – értékelte az elmúlt egy évet Veres János. Hozzátette: a héten ötpárti egyeztetés indul az államháztartás korszerűsítéséről.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: külföldi szakértői vélemények is megerősítették a döntések helyességét. Ismertette: 2006-ban a kiigazítás mértéke elérte a GDP 2,4 százalékát, az intézkedések áthúzódó hatásának köszönhetően reálisan elérhetőnek nevezte, hogy 2007-ben az államháztartás hiánya a GDP 6,4 százaléka legyen, szemben a konvergenciaprogramban prognosztizált 6,8 százalékkal.

Az elmúlt egy év legjelentősebb eredményei közé sorolta a kormányzati munka hitelességének növekedését, a költségvetési konszolidáció előrehaladását, a strukturális reformok elindítását, illetve az ártámogatási rendszer megváltoztatását. Az ártámogatási rendszer átalakításával az ilyen jellegű 800 milliárd forintos költségvetési kiadás 500-600 milliárd forintra csökken – fűzte hozzá.

Említést tett a költségvetési szabályok változtatásáról is, amelynek köszönhetően – szavai szerint – biztonságosabban tervezhetőbbé válik a költségvetés. A miniszter az eredmények közé sorolta, hogy a szürke és feketegazdaság kifehérítésére irányuló szabályoknak köszönhető a járuléktöbblet meghaladja a GDP 0,3 százalékát.

A szigorodó szabályoknak köszönhetően ismertetése szerint visszaszorult az illegális cigaretta- és üzemanyag-forgalom. Az APEH eddig lezárt mintegy 4600 vagyonosodási vizsgálatából több mint 3200 zárult adómegállapítással, 17 milliárd forint adókülönbözetet, míg a VPOP 24 milliárd forint, illegális tevékenységből származó jövedelmet tárt fel – fűzte hozzá Veres János.

A pénzügyminiszter bejelentette, hogy a héten ötpárti egyeztetés indul az államháztartás korszerűsítéséről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik