Gazdaság

Júniusban 253 milliárd forint hiány várható

A Pénzügyminisztérium (PM) júniusra 253 milliárd forint államháztartási hiányt vár. Az első öt havi deficit 230 milliárddal kevesebb, mint tavaly.

Az államháztartás önkormányzatok nélküli hiánya májusban 7,5 milliárd forint volt, megegyezett az előzetesen közölt adattal. Az első öt havi deficit 753 milliárd forintot tett ki – derül ki a Pénzügyminisztérium tájékoztatásából.


A PM az idén a GDP 6,4 százalékát kitevő ESA szerinti, és a GDP 6 százalékát elérő pénzforgalmi hiánnyal számol, amelyek egyébként kedvezőbbek, mint az év elején prognosztizált hiány.


Tavaly májusban a pénzforgalmi hiány 76,8 milliárd forint volt, a múlt év első öt hónapjában felhalmozott deficit 981 milliárd forintot tett ki.


A PM módosította az első féléves deficitvárakozását: e szerint az államháztartás pénzforgalmi hiánya az első félév végén a GDP 4 százaléka lesz, 1 006 milliárd forint, szemben a korábban várt 4,3 százalékkal.


Várfalvi István szakállamtitkár elmondta: a júniusi államháztartási hiány azért lesz viszonylag magas, mert ebben a hónapban jelentkezik nagyobb mértékű áfa-visszaigénylés és a kamatkiadások is magasabbak.


Kérdésre válaszolva a pénzügyminiszter megerősítette: reálisnak tűnnek azok a vélemények, amelyek a kormány által eredetileg tervezett, 2,2 százalékos GDP bővülési ütemnél gyorsabb növekedéssel számolnak az idén.


A népszavazás nem érinti a költségvetést


A vizitdíjat is érintő népszavazást illetően elmondta: amennyiben az idén kerül erre sor, az idei költségvetést már nem érinti, amennyiben erre csak jövőre kerül sor, és van elfogadott költségvetés 2008-ra úgy a következő évit sem, legkorábban a 2009. évit befolyásolhatja.” Nincs ma olyan munka a PM-ben, ami arra irányulna, hogy milyen többlet bevétellel, vagy kiadás lefaragással pótolnák az esetleg kieső összeget” – mondta a pénzügyminiszter. Veres János elmondta, hogy levélben válaszolt Szigeti Péternek, az OVB elnökének a költségvetés módosításával kapcsolatos tájékoztatási kérésére. A levelet a PM délután hozza nyílvánosságra.


Az ingatlandót illető kérdésre elmondta: a kormány még nem tárgyalt a következő évi adójavaslatokról, erre csak az „adókerekasztal” ezzel foglalkozó ülését követően kerülhet sor, és egyeztetni kell a koalíciós partnerrel is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik