Gazdaság

Vészhelyzetben hamarabb érkezhet a kincstári biztos

Egy kormánypárti javaslat szerint a jövőben az eddigieknél korábban és nagyobb szabadsággal jelölhetne ki a pénzügyminiszter kincstári biztost a túlságosan nagy tartozást felhalmozó állami fenntartású intézményekhez – derült ki Népszabadságból.

A lap a javaslatot azzal magyarázza, hogy a költségvetési szervezetek hatvan napon túli adósságállománya tavaly októberre az év eleji szint nyolcszorosára ugrott, s „igencsak félő, hogy a kórházak, klinikák tartozásai is elszabadulnak”.

Az államháztartási törvény módosítását célzó, Szabó Lajos (MSZP) nevével jegyzett indítvány szerint az állami intézményekhez a jövőben nemcsak akkor lehetne kincstári biztos küldeni, ha a hatvan napon túli tartozásuk meghaladja az 50 millió forintot, vagy az intézmény költségvetésében szereplő kiadási főösszeg 3,5 százalékát, hanem akkor is, ha „a költségvetési szerv gazdasági, pénzügyi folyamatai azt indokolják”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik