Gazdaság

Miért fontos az amerikai 10 éves hozam?

TÚL A MUMUS SZINTEN. Ismét a figyelem középpontjába került a 10 éves amerikai államkötvény hozama, mely mutató a múlt héten egy nap alatt akkorát (25 bázispontot) emelkedett, amire három éve nem volt példa. Ráadásul ezzel túljutott az 5 százalékos szinten. Korábban ezt a határt a globális befektetők egyfajta mumusnak, átlépését pedig a feltörekvő piacokon határozott eladási jelzésnek tekintették.

MIT ÜZEN AZ 5 SZÁZALÉK? Az emelkedő fejlett piaci kockázatmentes hozamszint elméletileg csökkenti a kockázatosabb piacok vonzerejét, ezért eshettek a részvénypiacok, különösen a feltörekvő országokban. A hozamszint emelkedésével az egyéb eszközök úgynevezett alternatívaköltsége nő, illetve a magasabb hozamok miatt a jövőbeli pénzáramlások alapján értékelt eszközök is kevesebbet érnek.

KISEBB JELENTŐSÉG. A kritikus szint átlépése most mégis kisebb jelentőséggel (csekélyebb potenciális negatív hatással) bír, mint néhány évvel ezelőtt. Ennek elsősorban strukturális okai vannak. Egyrészt a részvénypiacok az eredményeket is figyelembe véve kevésbé tekinthetők túlértékeltnek, mint a korábbi krízishelyzetekben, másrészt a feltörekvő országok többségénél a makrogazdasági kockázatok lényegesen lecsökkentek az elmúlt időszakban (mérsékeltebb eladósodás, enyhülő egyensúlyi problémák).

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik