Gazdaság

Pucér bringások a környezetért

Június 9-én világszerte több városban meztelen biciklisek kerekeztek, hogy hangot adjanak a környezetszennyezés és a fogyasztói társadalom pazarló életstílusa elleni tiltakozásuknak. Idén egy országon belül a legtöbb városban Spanyolországban tekertek, itt 12 településen tiltakoztak a meztelen bringások.

A spanyol Costa Blanca tengerparton található Alicante városában ezúttal második alkalommal pattantak „drótszamaruk” nyergébe a ruhátlan felvonulók. Itt ugyan nem százak kerekeztek egy szál semmiben, mint néhány európai nagyvárosban, vagy akár csak Spanyolországon belül Zaragozában, Barcelonában és Madridban, hanem mindössze kilencen, de mint tudjuk, sok kicsi sokra megy. A tavalyi négy résztvevőhöz képest ez már több mint 100 százalékos növekedés. A nemek közti megoszlás pedig egy a nyolchoz volt, a férfiak javára.



Pucér bringások a környezetért 1

Meztelenségükkel a védtelenségre akarták felhívni a figyelmet (forrás: NG)


Az efféle figyelemfelkeltő demonstrációk több éves múltra tekintenek vissza, és egyre több ország és helyszín kapcsolódik be a rendezvénysorozatba. Magyarországon hasonlóra még nem volt példa, de a szomszédos Ausztria és a kicsit távolabbi Csehország, akárcsak Lengyelország már behódolt a különös hóbortnak. Idén egyébként több mint 70 város csatlakozott a mozgalomhoz.


Meztelen védtelenség


A rendhagyó megmozdulás a városok utcáira hajtja a környezettudatos bringásokat. Sokan szégyenérzetükből fakadóan nem mernek levetkőzni, de támogatásukról biztosítják a tüntetőket – meséli a helyszínen az egyik anyaszült meztelen fiú. „A felvonuláson egyébként semmi sem kötelező, mindenki a saját vérmérséklete alapján eldöntheti, hogy vállalja-e a teljes ruhátlanságot, vagy látszatöltözékként testfestést, netalán álarcot visel” – avat be egy másik résztvevő , akinek karneváli maszk fedi el arcát.

A meztelen kerékpáros demonstráció elsősorban az autófüggőség ellen szól – hangsúlyozzák –, és a fogyasztói társadalom visszásságaira hívja fel a figyelmet. „A meztelenséggel pedig azt szemléltetjük, hogy a közlekedésben kiszolgáltatott és védtelen emberi testek találkoznak a több mázsás, masszív vasakkal, valamint hogy a motorizáció és közvetve az olaj miként távolítja el az embereket egymástól” – veszi át a szót egy másik lelkes tüntető.


—-Zsírt égess, ne üzemanyagot!—-

A protestálók sérelmezik, hogy a városokban és falvakban minden a túlzott mértékű autóhasználatnak van alárendelve, s ezáltal az emberek élettere beszűkül. Továbbá a társadalmi egyenlőtlenségek kapcsán felhívják a figyelmet arra is, hogy az igazán tehetősek anyagi és kényelmi törekvései tovább gyengítik az emberek közti harmonikus együttélés lehetőségét. A növekvő méretű és számú autók, jachtok, uszodák és golfpályák egyre több teret, energiát emésztenek fel, miközben kevesek kényelmét szolgálják, és sok kárt okoznak.



Pucér bringások a környezetért 2

„A rendõrök is megjelentek…” (forrás: NG)


A mozgalom hívei a gyalogos és a kerékpáros közlekedést propagálják, valamint az élhető lakóhelyek megtartását szorgalmazzák. A rendezvény hivatalos szlogenjei között olyan mondatok szerepelnek, mint: „Meztelenül a forgalomban, igazságot az utakon!”; „Szabadulj meg az autódtól és a ruhádtól!”; „Zsírt égess, ne üzemanyagot!”; „Az izzadságnak jobb szaga van, mint a széndioxidnak!”; ”Kevesebb gázt, több feneket!”; valamint a „Szabadítsd fel a testedet és a gondolkodásmódodat!”.

„Célunk csupán egy tisztább, biztonságosabb, testtudatosabb társadalom létrejötte” – közli az egyetlen női résztvevő a rendezvény végén felöltözve. A meztelen kerékpáros tiszteletkör végére ugyanis a rendőrök is megjelentek, és próbálták meggyőzni a felvonulókat, hogy legközelebb inkább ruhában protestáljanak. A szervezők szerint a demonstráció e különös módja nem törvényellenes, és reményeik szerint jövőre tovább növekszik a résztvevők száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik