Spontán fellendülés kezdődött a magyar gazdaságban a beérkező külföldi tőke segítségével 1994-ben: 16,6 százalékkal bővült a kivitel, a korábbi évek zuhanása után 3,1 százalékkal nőtt a GDP, és az infláció is 20 százalék alá csökkent a két évvel korábbi 35 százalékról. A jelenséget Jánossy-féle helyreállítási ciklusként ismeri a közgazdaságtan, amikor is válságok után a társadalom mozgósítja tartalékait, és átmeneti dinamikus növekedéssel visszatér eredeti, adottságként kezelhető hosszú távú növekedési pályájára – értékeli a Horn-kormány első évében lezajló makrofolyamatokat Gazdag László.
A Pécsi Tudományegyetem docense szerint a kezdődő fellendülést szakította meg teljesen értelmetlenül a Bokros Lajos nevével ismertté vált, példátlanul kemény megszorító csomag. Az egyensúly rövid távú helyreállítása ugyanis áremelésekkel – az infláció felpörgetésével – történt, ami a kamatszint megemelkedésén keresztül az állami adósságszolgáltatást a korábbi többszörösére növelte, ráadásul „mellékhatásként” az infláció több millió embert szegényített el, akadályozta a gazdasági szerkezetváltást, súlyos csapást mért a hazai fogyasztásra és a belső piacra. Ez utóbbiak miatt a szerző szerint a gazdaság a csomag előtt, 1994-ben még nem, de azután, 1996-ban már válságban volt.
Gazdag László indulatosan kikel a Gyurcsány-csomag – és minden költségvetési megszorítás – ellen. Néhány „milliárdocskát” akarnak megspórolni súlyos áldozatok árán a büdzsének, míg az infláció leszorítása nyomán lehetővé váló alapkamat-csökkentés minden egyes százalékpontja 140 milliárd forintnyi megtakarítást jelenthetne a kamatkiadásokban – állítja.
Alulértékeltek vagyunk
Hazánk elmaradottságának alapvető, történetileg kialakult oka a humán tényező alulértékeltsége – írja Gazdag. Most például a hazai GDP az uniós átlag 62 százaléka, míg a fizetések a hasonló európai mutató mindössze 42 százalékát érik el.
Az Egyesült Államok gazdasági sikertörténetének alapvető oka a szerző szerint az, hogy az iparosodás korában csak magas bérekkel tudták átcsábítani a munkaerőt a mezőgazdaságból. A drága munkaerő pedig paradox módon versenyelőnyt jelentett: technikai modernizációra (a munkaerő kiváltására) és a munka hatékony felhasználására késztette a gyárosokat. Gazdag ezzel párhuzamosan azt állítja, hogy az olcsó munkaerő az ország – most éppen hazánk – gazdasági elmaradottságát konzerválja, mert a humán tényezővel való „bűnös pazarlást” eredményez.
Az olcsó munkaerő ráadásul sem a fejlődésre, sem pedig önmaga „újratermelésére” nem képes – hoz még egy érvet a magasabb bérszínvonal mellett a közgazdász, aki könyvében azt is bizonyítja, hogy bérinfláció – tehát a fizetésemelések által gerjesztett árszínvonal-emelkedés – a modern gazdaságtörténetben már nincs.
Túlzó indulatok
A Gazdag László könyvében feltáruló, a mai gazdasági közgondolkodással szembemenő nézetrendszer több mint érdekes, unikális, ám a válság mélypontján nézetünk szerint nem feltétlenül alkalmazható. A magyar politikai elit a megszorítás „fegyverét” mindig a teljes gazdasági összeomlást megelőző utolsó pillanatban, súlyos külső nyomásra veti be, amikor azonnali állami bevételt kell produkálni. A Gazdag által javasolt monetarista modell – kiszámítható költségvetési és rendkívül szigorú monetáris politika – alkalmazása viszont nem hoz rögvest pénzt a kasszába.
A Bokros-csomag mítosza és a valóság című könyvben súlyos szerkesztési hibákra akadtunk: a szerző tételmondatai sokszor, gyakran azonos szövegkörnyezetben, teljesen feleslegesen ismétlődnek.
Gazdag László nagyjából húsz éve közli az éppen aktuális hatalmi elittel és a közgazdaságtan fő irányával szemben álló nézeteit. Talán ez az oka, hogy indulatosabb a kelleténél: könyvében számtalan felszólító mondat és aktuálpolitikai utalás található, amelyek érzésünk szerint inkább gyengítik, mintsem erősítik a nézetrendszer kétségbevonhatatlan eredetiségét.
