Gazdaság

Uniformis nélkül: Önkormányzat és területfejlesztés

Rendészeti karjának amputálása után egyértel­műbbé vált a belügyiből önkormányzativá lett tárca feladatköre, de apparátusa egyelőre nehezen találja a kormányzaton belüli helyét.

Sokan tartják szinte értékelhetetlennek az önkormányzati tárca munkáját. „Nagyon rossz érdemjegyet adnék az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumnak, hiszen hiába dolgozik rengeteget az apparátus, ha alig van nyoma” – hárította el például az ÖTM elmúlt éves teljesítményét firtató kérdésünket az egyik független önkormányzati szakértő. Az elutasítást végül azzal indokolta, hogy a legellentmondásosabban átalakított minisztérium egyelőre „nem állt szélirányba”, szerepe és kormányzaton belüli súlya sem tisztázott.


Uniformis nélkül: Önkormányzat és területfejlesztés 1

Lamperth Mónika Osztályzat: 2/3 DÍJAZÁS: egyheti prémium

Tarka kép rajzolódik azonban ki a nyilatkozatot névvel vállaló szakértők véleményeiből is. Így például Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) főtitkára úgy látja, hogy a Belügyminisztérium „karcsúsításával” létrehozott ÖTM feladat- és hatásköreit tekintve fajsúlyosabbá vált, főként a területfejlesztés előtérbe helyezése miatt. Szerinte még a rendvédelmi szervek „kipaterolása” sem gyengítette a minisztériumot, inkább erősítette, az ezekkel való foglalkozás ugyanis korábban túl sok energiát emésztett fel. Ezeknek a terheknek a megszűnésével a tárca feladatköre homogénebb és átláthatóbb lett. Ezzel szemben Horváth M. Tamás közigazgatási jogász súlycsoportváltást érzékel: a Szemere Bertalan óta erős minisztériumnak számító BM-ből lett ÖTM véleménye szerint egyelőre messze nem tűnik fajsúlyosnak. Vesztett klasszikus közigazgatási szerepéből, elvették tőle például a közigazgatás személyi állományának fejlesztését. A szakember ugyanakkor elismerte, hogy a rendszerváltást követően a belügyi tárca erejét részben az önkormányzati jellegnek köszönhette, amelyet továbbra is megőrizhet. Ezért érdekérvényesítésből, valamint önkormányzati ágon megajánlja a négyest, ám ha a szakterületek összességét vesszük, akkor közepes felé hajlik az érdemjegy. Ezt Horváth M. Tamás azzal indokolja, hogy visszavonultabb szerepében a tárca és a miniszter már „korántsem tud annyira villogni”.

Főbb intézkedések

1.Intézményesített párbeszéd jött létre a kormány és az önkormányzati szféra között (Kormány-Önkormányzatok Egyeztető Fóruma).

2. Elkészült a magyar sport helyzetéről, fejlesztési lehetőségeiről szóló nemzeti sportstratégia.

3. Folytatódott és megújult a panelprogram.

4. A hazai utazási vállalkozók működési fel tételeinek javítása érdekében korrigálták az utazásszervező és -közvetítő tevékenység feltételrendszerét, erősítették a fogyasztói érdekvédelmet.


Uniformis nélkül: Önkormányzat és területfejlesztés 2

Uniformis nélkül: Önkormányzat és területfejlesztés 3

FISKÁLIS GYENGÜLÉS. Fiskális értelemben az ÖTM meggyengült, „a jövőben aligha lesz képes a Pénzügyminisztérium ellenpontja lenni” – fogalmaz Péteri Gábor tanácsadó, önkormányzati szakértő. Részben ennek tudja be, hogy a tárca „alig észrevehetővé vált”, valamint annak, hogy az Államreform Bizottság megjelenésével az ÖTM reform-előkészítő szerepe is eljelentéktelenedett. Péteri a közigazgatás reformjára kidolgozott IDEA-programot citálja példának: a kistérségi reformot, a régiós önkormányzatok kialakítását, valamint a struktúra finanszírozási hátterét magában foglaló projektet a minisztérium képtelen volt végigvinni, jóllehet a kistérségek terén elért kezdeti eredmények biztató folytatást vetítettek előre. Hasonló jellegű kudarcot említ Zongor Gábor is, aki szerint a tárca nem tudta elérni, hogy célirányos törvénymódosításokkal mentesítsék az önkormányzatokat a rájuk erőltetett, erejüket meghaladó, sok esetben nem finanszírozható, az ellátás színvonalát veszélyeztető feladatoktól. „Az átalakítás miatt romlott a minisztérium esélye, hogy az önkormányzati reformot végigvigye” – véli Horváth M. Tamás, nem megfeledkezve természetesen az ehhez szükséges kétharmados parlamenti többség hiányáról. Ugyanakkor az elmúlt hónapok sikerei között említi, hogy a megszorítások nem vetették vissza a helyhatósági rendszerben korábban elért eredményeket.

Zongor problémának érzi, hogy a kormány továbbra sem ágazatközi ügyként tekint a területfejlesztésre, miként Horváth M. Tamás szerint sem szerencsés egy ágazatba betuszkolni a fejlesztéspolitikát, amely ráadásul mind központi, mint területi szinten túlontúl széttagolt, ezért eszközrendszere csak korlátozottan működőképes. A szakemberek az ÖTM kisebb célterületeivel kapcsolatosan sem bizonyultak derűlátóknak. Nem járt jól a változással például az építésügy – az ágazat már korántsem élvez olyan előkelő pozíciót, mint hajdanán, amikor állami feladatként saját minisztériummal bírt. Kivételnek tűnik a turizmus: az ágazat érdekérvényesítési képessége mintha felfutóban lenne: amint azt az üdülési csekkek példázzák – még az adórendszerben is képes volt privilégiumot kiharcolni magának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik