Gazdaság

Felülvizsgálnák a fővárosi vízművek privatizációját

A fővárosi önkormányzat két szakbizottsága felülvizsgálná a 1990-es évek közepén 25 százalékban eladott Fővárosi Vízművek Zrt. privatizációs szerződését és a külföldi befektetőket megillető sikerdíjakat.

A szakbizottságok szerdai együttes ülésén részben ellenzéki támogatással elfogadták a főváros 15 gazdasági társaságának múlt évi mérlegbeszámolóját. Hét másik gazasdági társaságról egy nappal korábban döntöttek. Az idei üzleti terveket a városvezetés javaslatára minden cégnél azzal a kiegészítéssel fogadták el, hogy az első félév adatainak ismeretében újratárgyalják azokat, s ha szükséges, szeptember végéig módosítanak rajtuk. Kivétel ez alól a Fővárosi Vízművek Zrt. A cég üzleti tervét ugyanis eddig még nem hagyta jóvá sem a társaság igazgatósága, sem a felügyelőbizottsága. Emiatt szerdán a cég többségi tulajdonosa, a főváros sem döntött ez ügyben.

A cégbeszámolóknál a legnagyobb, illetve a leghosszabb ideig tartó vita a vízművek kapcsán alakult ki. Míg a vízművekre másfél órát, a Főkertre alig öt percet fordítottak, de még a BKV-sok is fél óra után távozhattak az ülésteremből.

Haranghy Csaba vízmű-vezérigazgató tájékoztatásából egyebek közt kitűnt, hogy jelenleg minden 100 millió forintnyi költségmegtakarításból 75 millió forint menedzsmentdíjjá, sikerdíjjá válik. Ennek mértéke egyébként tavaly annak ellenére meghaladta az előző évit, s érte el a 3,2 milliárd forintot, hogy a múlt évben csaknem egymilliárd forinttal elmaradtak a tervezett ivóvízdíj-bevételtől. A cégvezető közölte azt is, ha netán csökkentenék az idei menedzsmentdíjat, akkor 100 millió forintonként 11 millió forintos adóbírságot kellene megfizetniük.

Wintermantel Zsolt (Fidesz) aggasztónak tartotta, hogy a tavalyi mérleg elfogadásával gyakorlatilag arról is döntöttek, hogy 2008-ban minimum 800 millió forinttal növekszik a jelenlegi szabályozás szerint a befektetők sikerdíja. Bagdy Gábor (KDNP) szerint igencsak időszerű a 90-es években speciális körülmények között lezajlott víz- és csatornacég privatizációt felülvizsgálni.

A Főtáv Zrt. beszámolója során Szaniszló Sándor (MSZP) nehezményezte, hogy egy ilyen nem profitorientált cégnél 1,2 milliárd forintos eredmény képződött. Ezáltal szerinte mintegy 50 ezer forintos nyereséghez jutott a cég lakásonként. Uhri László, a cég május végén nyugdíjba vonuló vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy országosan is legjobbak közé tartozik a Főtáv hatékonysága. Úgy vélte, hogy jelenleg egy második szemétégető építésével lehetne kiváltani a drága gázfűtést. Hován Gábor gazdasági vezérigazgató-helyettes közölte, ha nem lesz újabb energiaár-emelés, jövő szeptemberig nincs szükség a távfűtés árának emelésére Budapesten. Hozzátette, hogy 2008-ban a hőközpont szétválasztási program befejezésekor kikerülhet az alapdíjba beépített 3 százalékos fejlesztési hányad.

A BKV külföldön tartózkodó vezérigazgatóját képviselő Tóth Norbert gazdasági vezérigazgató-helyettes megerősítette, hogy a megkezdett reorganizáció eredményeként jövőre üzemi szinten nullszaldósak lehetnek. A most benyújtott üzleti terv egyébként még csaknem 16 milliárd forintos veszteséget tartalmaz. A túlórák csökkentésére a cégvezetés 117 fővel, 3 százalékkal növelni kívánja idén a járművezetők számát. A jövő hónaptól tíz új trolit állítanak üzembe, jövő évtől pedig biodízellel üzemeltetik a buszokat. Elhangzott az is, hogy a 2-es metró felújításakor idén nem építenek liftet a mozgássérültek részére a Moszkva téren, mivel ez több milliárd kerülne.

Az önkormányzat gazdasági bizottsága csütörtökön ismét helyszínen kiosztandó városvezetői javaslatra, szimpla névsor alapján dönthet 16 cég vezérigazgatójáról, az igazgatósági és a felügyelőbiztotsági tagokról. Egy hónapja hat cégnél zajlott le hasonló módon vezetőváltás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik