A közlemény szerint a csütörtökön tartott küldöttgyűlés résztvevői egyetértettek abban, hogy a társadalmi gazdasági párbeszéd fórumain a VOSZ továbbra is vezető szerepet töltsön be. A küldöttek úgy ítélték meg: a gazdasági érdekegyeztetés folyamatában a munkaadói oldal állásfoglalásainak kialakításakor a VOSZ álláspontjának mértékadónak kell lennie. Egyben aláhúzták és kifejezték azt az álláspontjukat is, hogy a háromoldalú megállapodások – a kormány, a szakszervezetek és a munkaadók közötti egyezségek – megkötésére kizárólag a szövetség egyetértésével kerülhet sor.
A VOSZ szerint „a makrogazdaság egyensúlyának helyreállítását szolgáló, a befektetők bizalmát erősítő, célratörő és az állami adminisztráció csökkentését célzó kormányzati intézkedések továbbra is támogatást érdemelnek”. Nem ért egyet ugyanakkor a VOSZ semmilyen, a hazai kis- és középvállalkozásokat sújtó új adónem – járulék, illeték – bevezetésével, illetve a meglévő adók emelésével. Olyan gazdaságpolitika érvényesítését szorgalmazzák, amely élénkíti a keresletet és segíti a hazai kis-és középvállalkozások működését.
A szövetség érdekelt egy olyan adóreform előkészítésében és bevezetésében is, amely az adóstruktúra változtatásával – a fogyasztási és vagyoni típusú adók súlyának növelésével – egyszerűvé és átláthatóvá alakítja a jelenlegi adórendszert. Teszi ezt olyan módon, hogy alkalmazásával csökkenteni lehet az élőmunka adóterheit.
A küldöttek a VOSZ Ügyvezető Elnökségébe választották: Beck Györgyöt, a Vodafone Magyarország Zrt. vezérigazgatóját, Csicsáky Pétert, a Magyar Takarékszövetkezeti Bankk Zrt. vezérigazgatóját és Wáberer Györgyöt, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnökét.
