A Celebi ügyvezető igazgatója elmondta: A megállapodás szerint a munkavállalók április elsejéig visszamenőleg 7,7 százalékos átlagos alapbéremeléshez jutnak. Megegyeztek a felek abban is, hogy a szakszervezetek az év végéig újabb sztrájkot nem hirdetnek a Celebinél a megállapodásban foglaltak miatt.
Csorba Attila a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének (LDFSZ) elnöke elégedett volt a megállapodással. Utalt rá: ha nehezen is, de sikerült elfogadható mértékű béremelést elérniük a munkáltatónál.
Egyezség született arról is, hogy az eddigi két óra helyett a szakszervezeteknek 36 órával a sztrájk előtt be kell jelenteniük szándékukat a munkavállalóknak.
A megállapodás további része, hogy húsz határozott idejű munkaszerződéssel rendelkező munkavállalót vesz át a Celebi határozatlan idejű szerződéssel.
Csorba Attila felhívta a figyelmet a megállapodásban szereplő és a szakszervezetek számára általa kiemelten fontosnak nevezett pontra is. Eszerint a munkáltató kötelezettséget vállalt arra, hogy eleget tesz a Munka törvénykönyvében és a Kollektív Szerződésben foglalt, a munkaügyi kapcsolatokra vonatkozó szabályoknak.
Elmondta: a munkavállalók április elsejéig visszamenőleg 7,7 százalékos átlagos alapbéremeléshez jutnak. Hozzátette: megállapodtak abban is, hogy a szakszervezetek év végéig újabb sztrájkot nem hirdetnek a Celebinél.
Sztrájkhelyzetek
A legkomolyabb sztrájkot a földi kizsolgálásban húsvét hétvégén tartották a szakszervezetek, amikor valamennyi járatát törölte az EasyJet, a Lufthasa, és az Alitalia, valamint járatot törölt a British Airways is. A Lufthansa és a British Airways azonban jelezte utasainak, hogy más járatokkal eljuttatják őket úti céljukhoz. A Malévet és a Malév által kiszolgált légitársaságokat a kétnapos munkabeszüntetés nem érintette.
