A vezető vasárnapi brit lap minden év áprilisában összeállítja ezt a listát – Rich List – a leggazdagabb ezer brit becsült vagyonáról, összesítve és személyekre lebontva. A 2007-es összesítés szerint a pénzarisztokrácia felső kasztjának összvagyona a tavalyi 300,96 milliárd fontról 59 milliárd fonttal csaknem 360 milliárd fontra (137 ezer milliárd forintra) duzzadt.
A leggazdagabb ezer gazdagsága az elmúlt egy évben majdnem 20 százalékkal gyarapodott, ami egyike a legnagyobb éves növekedéseknek a hasonló listák közlésének kezdete – 1989 – óta. A lap megjegyzi, hogy Tony Blair miniszterelnökségének évtizede olyan aranykorszaka volt a brit gazdagoknak, amilyenre kevés példa van az ország történelmében.
Abramovics csak a második
Az idei listán rekordszámú, 68 milliárdos szerepel, 14-gyel több, mint tavaly, és háromszor annyi, mint négy évvel ezelőtt. A leggazdagabb az idei listán is a brit–indiai acélbáró, Lakshmi Mittal, akinek vagyonát a The Sunday Times 19,25 milliárd fontra (7300 milliárd forint) becsüli; ez 4,4 milliárd fontos gyarapodás a tavaly kimutatott vagyonhoz képest.
Lakshmi Mittal az idén harmadszor utasította maga mögé a korábbi leggazdagabb „britet”, a Londonban élő orosz Roman Abramovics olajoligarchát, a Chelsea labdarúgóklub tulajdonosát. Abramovics vagyona az idei Rich List szerint stagnált: ugyanúgy 10,8 milliárd font (4100 milliárd forint), mint tavaly.
J. K. Rowling legyőzte a királynőt
E vagyonokhoz képest a brit uralkodó szinte szegénynek számít. A 81 éves II. Erzsébet királynő gazdagabb lett ugyan 20 millió fonttal, de idei 320 millió fontos vagyona így is csak a 229. helyhez volt elégséges az ezres listán. A királynőt a leggazdagabb brit hölgyek között messze megelőzi Joanne K. Rowling, a példátlan sikerű Harry Potter-sorozat szerzője is. Az írónő vagyonát a The Sunday Times 545 millió fontra (207 milliárd forintra) becsüli a tavalyi 520 millió font után.
A leggazdagabb brit zenészek közül Sir Paul McCartney-nak, a Beatles volt basszusgitárosának a Rich List tavaly 825 millió fontot tulajdonított, az idei listán azonban Sir Paul alig 725 millió fonttal szerepel.
Európai ranglista: brit az élen
A The Sunday Times az idén külön összeállítást közölt a világ, illetve Európa 50 leggazdagabbjáról is. A világ felső ötvenének összvagyona a 2007-es Rich List szerint 611 milliárd font (230 ezer milliárd forint), 8,3 százalékkal több mint tavaly. Az európai ötvenes élmezőny összesen 371 milliárd fontot (140 ezer milliárd forint) tudhat a bankban; ez 14,8 százalékos gazdagodás egy év alatt.
A világranglistát 42,6 milliárd fonttal (85 milliárd dollárral) a Wal-Mart üzletláncot birtokló amerikai Walton család vezeti; utánuk a Microsoft-alapító Bill Gates következik, 28,7 milliárd fonttal (57 milliárd dollár). Az európai listavezető a brit első, vagyis Lakshmi Mittal. Európa felső ötvene közül tizenhárom orosz, 76,3 milliárd fontnak (29 ezer milliárd forint) megfelelő összvagyonnal.
