Gazdaság

Élénkülés jellemezte a tőzsdét

Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 160 pontos emelkedés után 25 585 ponton zárt szerdán. A pénteki záró értékhez képest ez 0,63 százalékos erősödés.

A részvénypiac forgalma 38,3 milliárd forintot ért el, a vezető részvények közül gyengült a Magyar Telekom és a Richter.

Pletser Tamás, az Erste Bank elemzője elmondta, hogy a négy napos szünet után újra nyitó tőzsdén várható volt a forgalom megélénkülése. Az üzletmenetet ezúttal a Mol határozta meg, amely a kedvező olajipari környezetet kihasználva a nap forgalmának csaknem harmadát adta – emelkedő árfolyamon.

Az OTP számára kedvező hír volt a Credit Suisse által a banki papírnak adott felminősítés: a papír célárfolyamát 8300 forintról 11 000 forintra javította. Az elemző elmondta, hogy az Egis csaknem 3 százalékot erősödött ugyan, de a forgalma elenyésző volt.

A külső piaci hatások közül Pletser Tamás a mérsékelten erősödő New York-i indexek hatását emelte ki. A török politikai válság egyelőre megkímélte a tőzsdéket, az európai börzék többsége várhatóan nyereséggel zárja a napot.

A Mol 200 forinttal, 0,90 százalékkal 22 505 forintra drágult, forgalma csaknem 10,6 milliárd forintot tett ki. Az OTP részvények ára 168 forinttal, 1,81 százalékkal 9470 forintra nőtt, 8,3 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom árfolyama 19 forinttal, 1,79 százalékkal 1040 forintra csökkent, a papír forgalma meghaladta az egy milliárd forintot.

A Richter részvények ára 200 forinttal, 0,53 százalékkal 37 300 forintra csökkent, forgalmuk 3,7 milliárd forint volt. Az Egis árfolyama viszont szektortársával ellentétben 610 forinttal, 2,82 százalékkal 22 230 forintra erősödött 140 millió forintot közelítő forgalomban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik