A részvénypiac forgalma az utóbbi napokhoz képest alacsony volt, alig közelítette meg a 22,4 milliárd forintot. A vezető részvények közül a Mol és a Magyar Telekom erősödött, az OTP és a gyógyszerrészvények gyengültek a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tapaszti Attila, a Takarékbank elemzője elmondta, hogy a legfontosabb hazai hír az OTP Bank közgyűlése volt. A közgyűlés megerősítette a 2010-ig tartó üzleti tervet, a befektetők jól fogadták, hogy a bank nagyobb akvizíciót csak 2008 után tervez, az idei évet a menedzsment a konszolidációnak szánja. Lehetséges, hogy az OTP beszáll az orosz bankkonszolidációba, de ez nem köt le aránytalanul nagy forrásokat.
Az elemző elmondta, hogy a külső piacokról kedvezőtlen hatások érték a BÉT-et is, a délután közzétett 1,3 százalékos amerikai GDP növekedés lassúbb volt a vártnál, és inflációs nyomással párosult. A dollár napok óta újabb negatív rekordokat állít fel az euróval szemben, pénteken 1,3670-es árfolyamra süllyedt. A dollár gyengesége a héten mintegy 5 százalékos gyengülést okozott a Richternek Tapaszti Attila szerint. Az európai tőzsdék többsége is negatív irányba tartott pénteken. Tapaszti a távol-keleti piacokról, különösen Kínából vár pozitív hatást.
Keresztesi Andrea, a KBC Securities üzletkötője elmondta, hogy a magas árfolyamokat kihasználva profit realizálás indult az OTP részvény esetében. Az üzletkötő szerint az olajárak emelkedése miatt jobban is erősödhetett volna a Mol, de a dollár gyengülése hátravettette az olajrészvényt is.
Az OTP 98 forinttal, 1,04 százalékkal 9302 forintra gyengült, a bankpapír forgalma meghaladta a 9,7 milliárd forintot. A Mol 245 forinttal, 1,11 százalékkal 22 305 forintra nőtt, közel 7,6 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom részvények ára 10 forinttal, 0,95 százalékkal 1059 forintra nőtt, forgalmuk 1,2 milliárd forintot tett ki. A Richter árfolyama 425 forinttal, 1,12 százalékkal 37 500 forintra gyengült, forgalma 2,6 milliárd forint volt. Az Egis részvények 205 millió forintot közelítő alacsony forgalom után 21.620 forintot értek a nap végén, 380 forinttal, 1,73 százalékkal kevesebbet, mint csütörtökön.
