A Budapesti Műszaki Egyetemen szóbeszéd lett egy titkos állásinterjú, amelyre több mint hetvenen jelentkeztek. Április másodika és hatodika között folyamatosan folytak a meghallgatások, reggeltől délutánig. Az interjúkon a szakmai felkészültség mellett arra is kíváncsiak voltak a Google emberei, hogy mennyire rátermettek, elszántak, csapatjátékosok a jelentkezők. Ezt pedig akkor érdemes felmérni, ha a kaliforniai cégnél komolyan felmerült az a lehetőség, hogy fejlesztési központot hozzon létre Magyarországon. Az Index forrásai szerint a Google-nál ugyanis az a koncepció, hogy közel kell menni a jó szakemberekhez.
A Google magyarországi képviselői az Indexnek nem erősítették meg az értesüléseket, mondván „pletykákat és híreszteléseket” nem kommentálnak. A térség legnépesebb országában már több központot is létesített a Google. Állítólag a Google szakemberei igen elégedettek voltak a felvételizőkkel.
Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor dől el végleg, hol épít a Google fejlesztési központot ebben a régióban. A hírek szerint Prága is esélyes helyszíne lehet a központnak. Vint Cerf a magyar kirándulás után három nappal járt a cseh fővárosban, népszerűsíteni az internetet.
